Pénteken megnyitották az érdeklődők előtt a kívül-belül felújított badacsonyi Tourinform irodát. A badacsonyi turisztikai régió egészét képviselő tájékoztatópont munkatársai a korábbi sokkal nagyobb térben, új berendezések között, kibővült tartalmi kínálattal és szolgáltatásokkal várják a vendégeket.
A pénteki megnyitón mások mellett részt vettek az iroda fenntartóiként a Badacsony turisztikai régiót alkotó települések polgármesterei és vendégfogadásban érintett vállalkozói. Mint Tasner Mónika TDM szervezet vezető elmondta, a Tourinform iroda mára nagyon fontos szereplőjévé, segítőjévé vált a térség turizmusának. Ezt bizonyítja, hogy amíg az indulásnál ötezer érdeklődő volt az évben, mostanra hatvanezer főre nőtt az egy évben tájékoztatást kérők száma. Tavaly a balatoni régióban a badacsonyi Tourinform bonyolította legnagyobb forgalmat, országosan pedig az ötödik volt az irodát felkereső érdeklődők száma alapján.
A Badacsony központjában, a Park utcában lévő iroda megnövekedett forgalma megkívánta, hogy a korábbinál jobb, korszerűbb körülményeket alakítsanak ki az érdeklődők fogadására. A belső felújításra a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatán elnyert támogatás adott lehetőséget. Mostantól a korábbi sokkal nagyobb térben, új berendezések között, kibővült tartalmi kínálattal és szolgáltatásokkal fogadhatják az érdeklődőket.
A pénteki ünnepségen az avatószalagot a település talán legidősebb ma is aktív szállásadója, a 80 éves Kozári Ferencné vágta át, aki 50 éve fogad vendégeket házában – a vezető képen.
A Tourinform fenntartását a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesületbe tömörült önkormányzatok és vállalkozások finanszírozzák a tagdíjakkal és a működésre adott támogatásokkal.
•
Az egykori tudósításom szerint a badacsonyi Tourinform irodát 1996. november 18-án avatták. Az egy évvel korábban nyitott Balatonalmádi, majd tapolcai és sümegi után a negyedikként Veszprém megyében, hatodikként a balatoni régióban. Kálóczi Kálmán polgármester, Polonyi Kornél, a megyei önkormányzat elnöke, Németh László, a turisztikai bizottság elnöke és Veiland László turisztikai referens elmondták, hogy az irodák létrejöttére a megyei és a helyi önkormányzatok közötti közvetlen együttműködés adott lehetőséget. A megye saját költségvetéséből pályázati alapot működtetett az irodák nyitásának elősegítésére, és a helyi önkormányzattal közösen – fele-fele arányban – biztosította a működési költségeket is. Az indulásnál az Egry József Művelődési Házban működő Tourinform iroda létrehozását a Magyar Turisztikai szolgálat eszköztámogatással segítette.
Győrffy Árpád
•
Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!
Iratkozzon fel a Balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)