Badacsony – Emlékház nyílik a Kossuth-díjas Udvardi Erzsébet festőművész alkotásaival

A jövő év nyarától egy különleges kulturális kegyhellyel gazdagodik Badacsonytomaj, megnyílik a hat évvel ezelőtt elhunyt Kossuth-díjas festőművész, Udvardi Erzsébet emlékháza. A balatoni fényeket különleges technikával megidéző művész egész pályáját megismerhetjük majd az egykori műtermében tervezett állandó kiállításon.

A nyitás közeli állapotig vezető rögös útról és az emlékházzal kapcsolatos tervekről a hagyaték gondozójával, Udvardi Annával beszélgettünk, aki Udvardi Erzsébet bátyjának lányaként, tehát a művész unokahúgaként kapta ezt a feladatot.

– Közel álltam a nagynénémhez, gyermek- és fiatalkorom minden nyarát itt töltöttem nála, már korábban elhunyt férjének, Tamás Istvánnak a lányával, Mariannal együtt. Évente három-négy hónapot voltunk itt, sokszor télen is meglátogattuk egy-egy hétvégén – meséli a közgazdász diplomával rendelkező Udvardi Anna, aki tíz évig angolt tanított, majd egy amerikai repülőgyár budapesti képviseletén dolgozott. Amikor 2012-ben megszűnt a munkája, Badacsonytomajra költözött a már betegeskedő nagynénje ápolására.

– Akkoriban beszélgettek arról, mi legyen majd a képeivel, műtermével?

– A nagynénémet akkor még nem foglalkoztatta ez a kérdés, mert végig abban bízott, hogy meggyógyul. Sajnos, nem így történt. Tervezett végrendeletet írni, de a betegség miatt erre már nem maradt ideje 2013 februárjában bekövetkezett halála előtt.

 

– Annyi azért kiderült, hogy a nagynénje szeretne-e magáról egy emlékházat?

– Ezt a házat ő nem tudta emlékházként elképzelni, azt mondta, hogy a képek számára kevés a falfelület. Ő a műteremből kápolnát, esetleg lelkigyakorlatos helyet gondolt kialakítani. Az akkori veszprémi érsekkel beszéltem is erről, aki azt mondta, ha ez a végakarat, legyen kápolna, de egy évben legfeljebb egyszer tudnák kinyitni, hogy misézzenek benne. Ezért arra jutottunk, hogy legyen mégis inkább emlékház. Azóta el is végeztünk néhány átalakítást, hogy megnöveljük a falfelületet, és így az épület már megfelelő lesz erre a célra.

 

– Hogyan került Önhöz a hagyaték gondozása? Egyáltalán hogyan döntötték el, hogy emlékházzá alakítják a műtermet?

– Mivel a nagynénémnek nem volt gyermeke, két unokatestvéremmel hárman voltunk a természetes örökösök, akikkel megegyeztünk abban, hogy én vállalom ezt a feladatot. Szívesen tettem, egyrészt kötelességtudatból, és még inkább a nagynéném iránti szeretetből. Azóta ez a feladat örömteli életcélommá is vált.

 

– Nem gondoltak arra, hogy inkább eladják a házat és a képeket?

– Ez fel sem merült, inkább bővíteni szeretnénk a gyűjteményt. Sajnos, csak bennünk nem merült fel az eladás gondolata, de az adóhatóságban valószínűleg igen, hiszen nyolcmillió forint örökösödési illetéket róttak ki ránk.

– Ezt ki is fizették?

– Igen. Szerettük volna, ha az állam legalább azzal támogatja az emlékház létrehozását, hogy eltekint az illeték megfizettetésétől. Levélben kértünk közbenjárást az Emberi Erőforrások Minisztériuma akkori vezetőjétől. Megírtuk, hogy a műtermet és Kossuth-díjas nagynéném műveit is a köz javára szeretnénk fordítani, és ehhez mindent beviszünk egy alapítványba. Sajnos, kérésünk nem talált meghallgatásra, az illetéket nem engedték el. Pedig e nélkül is bőven volt kiadásunk, hiszen az épület felújítását az elöregedett nádtető cseréjével kellett kezdenünk, majd ki kellett cserélnünk a műterem hatalmas ablakát is az elkorhadt keretei miatt. Ehhez jöttek még a kisebb-nagyobb átalakítási munkák.

– Miből finanszírozzák mindezt?

– Önerőből, családon, rokonságon belüli támogatásokból, kisebb részben az egy százalékos támogatásból befolyó összegekből. Minden évben kérni szoktuk, hogy a nagynéném életművét szerető, tisztelő emberek támogassák az Udvardi Erzsébet Alapítványt.

 

– Térjünk vissza a képekre. Mekkora a hagyaték?

– Nagynéném teljes művészi pályáját felöleli, a főiskolai tanulmányaitól kezdve a legutolsó, befejezetlen munkájáig. A főiskola után öt évig rajztanár volt Pesten. Akkoriban nem festett annyit mint szeretett volna, de azért néha kiment a Hajógyári szigetre akvarellezni, illetve temperaképeket is készített a bajai hazalátogatásai során. Ezeknek egy része is megvan az általunk gondozott anyagban. Badacsonytomajra költözése (1958 – a szerk.) után kezdetben olajjal vagy vízfestékkel festette a balatoni témákat, majd fokozatosan alakult ki jellegzetes, arany- és ezüstfóliákat alkalmazó technikája. Ekkor már bibliai ihletésű festményei is születtek, élete későbbi szakaszában pedig művészetének nagyobb részét már ez jelentette. Tehát azt mondhatom, hogy az egész pályát, az összes korszakot felöleli a gyűjtemény, még úgy is, hogy a festmények nagy része nincs a hagyatékban. Ez is az egyik feladatom, hogy egy monográfiához összegyűjtsem, hol találhatók még alkotásai.

 

 

 

– Hogyan képzeli az emlékházat?

– A házból két kis szobát tartunk meg magunknak, a többi kiállítóhelyként működik majd. Nyolc-tíz kisebb-nagyobb helyiségbe körülbelül 50-70 képet tudunk egyszerre elhelyezni. Mindegyik “terembe” más-más korszakból kerülnek reprezentatív művek. Terveink szerint a képeket évente cseréljük majd, hogy minél több festményt ismerjenek meg a látogatók, így körülbelül ötévenként térnénk vissza ugyanahhoz az anyaghoz. Egyedül a műterem ablakkal szembeni nagy méretű falán lesz állandó anyag: ide kerül a Genezis című kép, egy 3×3 méteres, hatágú csillagot formázó festmény, egyéb biblikus képek társaságában. Ezzel reményeink szerint teljesíthetjük nagynénémnek azt a vágyát, hogy a műterem kápolna jellegű legyen.

 

 

 

 

 

 

 

 

– Milyen szakmai háttérrel dolgozik?

– Udvardi Erzsébet halála után a család létrehozta a már említett alapítványt, amelynek kuratóriumi tagja Kratochwill Mimi művészettörténész is, ő a szakmai hátterünk. Az én ízlésvilágom a nagynénémmel töltött évek alatt formálódott ki, így talán joggal biztatom most magamat azzal, hogy amit itt létrehozunk, az neki is tetszene. Célunk, hogy az emlékház közvetítse azt a szellemiséget, világlátást, ami őt jellemezte.

– A korábbi hírek szerint azt tervezték, hogy december 27-én, Udvardi Erzsébet 90. születésnapján megnyitják az emlékházat. A most is zajló munkát látva talán korai az időpont. Mikor nyitnak?

– Valóban, egyes munkák elhúzódtak, mert nagyon leterheltek a környéken dolgozó szakemberek. De bízom abban, hogy a tavasszal mindenképpen elkészülünk, és a nyár elején meg tudjuk nyitni az emlékházat a látogatók előtt.

Győrffy Árpád

•

 

Iratkozzon fel a balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)