ÁSZ kontra Balaton Fejlesztési Tanács és a hiányzó indikátorok

Megfelelő indikátorok nélkül nem állapítható meg, hogy mennyire sikerült elérni a kitűzött célokat - állítja az ÁSZ

Nem jutott megnyugtató eredményre az Állami Számvevőszék (ÁSZ) azon a vizsgálaton, amellyel többek mellett a Balaton Fejlesztési Tanács turizmussal kapcsolatos tevékenységét ellenőrizték.

 

Az ÁSZ szakemberei arra voltak elsősorban kíváncsiak, hogy a turizmus fejlesztése érdekében tett intézkedések hozzájárultak-e a célok megvalósulásához. Az összegzés szerint erre többnyire nem találtak megfelelő választ.

A február elején nyilvánosságra hozott jelentés szerint az ÁSZ a 2013. január és 2015. augusztus közötti időszakra vonatkozóan ellenőrizte a hazai turizmusfejlesztési intézkedéseket eredményességi szempontból a horvát és a macedón számvevőszékkel párhuzamosan végzett programban.

Mint a jelentés összegzése megállapítja,

hazai turizmusfejlesztési célok megvalósításához a jogi kereteket és az intézményi rendszert alapvetően létrehozták, azonban a célkitűzésekhez közvetlenül kapcsolódó intézkedési terveket nem fogadtak el, amelyek alapján biztosítható lenne a célok teljesítésének nyomon követése és a teljesítés számon kérése.

Problémaként említik azt is, hogy a Turisztikai Desztináció Menedzsment szervezetek működési kereteit, finanszírozásukat meghatározó jogszabályok 2015-től nem voltak hatályban.

Az országos turisztikai stratégiai célok megvalósulása, az országos stratégiai dokumentumokban szereplő turisztikai célkitűzések kapcsán tett intézkedések hatása nem volt kimutatható a célértékek és teljesítmény-indikátorok meghatározásának, az indikátorok alapján való mérések hiányában.

Még a kapást is nehezebb észrevenni megfelelő megvilágítás nélkül

A Balaton Kiemelt Üdülőkörzetre és az egészségturizmusra, mint ágazati prioritásra vonatkozó stratégiai célok teljesülését is csak egy-egy indikátor esetében lehetett nyomon követni. Ezen egyedi indikátorok vonatkozásában a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetre vonatkozó célok nem teljesültek, az egészségturizmusra vonatkozó cél teljesült.
A 2014-2020 közötti időszak országos turisztikai és egészségturizmus ágazati stratégiai célkitűzései megvalósításához szükséges intézkedéseket teljes körűen nem tették meg, mivel a célok lebontására intézkedési tervet nem készítettek, illetve a célok teljesítését nyomon követő indikátorrendszert nem alakították ki. A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet 2014-2020 közötti turisztikai stratégiai céljai megvalósítására tettek intézkedéseket.
Az országos, az egészségügyi ágazati turizmusfejlesztési stratégiai célok teljesülésének, az intézkedések hatásának nyomon követése, a cél szerinti teljesítés értékelése nem valósult meg, ugyanakkor a regionális operatív programok esetében megvalósult. A Balaton Kiemelt Üdülőkörzetre vonatkozó turizmusfejlesztési célkitűzések esetében korlátozottan, egy koncepció teljesítésének közbülső értékelésével valósult meg az intézkedések hatásának nyomon követése.

A Balaton Fejlesztési Tanács elnöke hat pontban kifogásolta az ÁSZ megállapításait. Az ellenőrzést végzők az észrevételeket tételesen cáfolták, és azokat nem fogadták el, így álláspontjukat fenntartották.

A jelentésben szereplő javaslatok alapján a nemzetgazdasági miniszternek és a Balaton Fejlesztési Tanács elnökének 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük, a turizmusfejlesztési stratégiai célkitűzések megvalósításának, mérésének és nyomon követésének előmozdítása érdekében – tartalmazza az ÁSZ jelentése.
Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár