Három szomszédos balatoni település ingyenes belépési lehetőséggel kedveskedik az önkormányzati strandokon a gyerekeknek a gyermeknap alkalmából.
Az ingyenes belépési lehetőség szombaton és vasárnap egyaránt vonatkozik minden 14 évesnél fiatalabb gyerekre a balatonfűzfői Fövenyes és Tobruki, az almádi Budatavai, Wesselényi és Káptalanfüredi strandokon, valamint az alsóörsi Községi strandon. Almádiban már korábban kinyitottak a strandpénztárak, Alsóörsön és Fűzfőn most kezdik szedni a belépődíjat.
Ugyancsak most nyitnak a pénztárak a füredi strandokon is, ahol közben döntés született, hogy az Eszterházy strand főszezoni egyszeri belépésre jogosító felnőtt jegyének ára 1000 forintról 1100 forintra emelkedik. Most még a tavalyi utószezon árai érvényesek.
Május utolsó hétvégéjén még több, egyébként fizetős strandot teljesen ingyenesen lehet látogatni. Gyenesdiáson, Vonyarcvashegyen, Balatongyörökön, Balatonakaliban, Balatonberényben még szabadstrandként üzemelnek a strandok, a pénztárak nyitását június első hetének végére tervezik.

Egy héttel ezelőtti fotó a Balatonfenyves-alsói strandról – zajlik az iszapbányászat, hogy minden rendben legyen a strandoláshoz

Ugyancsak múlt szombati kép a balatonmáriafürdői Hullám utcai strandról, ahol ezzel a hosszú bejáróval lehet átsétálni az iszap felett
A keszthelyi Városi, Helikon és Libás strand is ingyen látogatható még. Balatonkenese két fizetős strandjához, a Vak Bottyán és a Bezerédj strandhoz hasonlóan az üzemeltetők csak június második hétvégéjétől tervezik a belépődíj szedését.
Balatonszárszó központi strandján ennél is később, június 15-én nyit ki először a pénztár. Addig ez is szabadstrand, a település többi strandja pedig továbbra is ingyenes strandként működik.

A balatonkenesei Vak Bottyán strandon egy hete még inkább csak ilyen óvatosan fürödtek

Az idei évtől szintén keneseinek számító Bezerédj strandon már a vízbe is bemerészkedtek többen

Keszthelyen az eddigi alumínium bodega helyett új vécéket kapott a Déli szabadstrand – továbbra is ingyenesen

A városi üzemeltetésbe visszakerült Libás strand keleti bejáratánál pedig új parkolót alakítanak ki – a parkolás továbbra is ingyenes marad
A balatoni strandok idei szezonkezdéséről további információk olvashatók egy korábbi összeállításunkban Balatoni strandok – kiváló víz, többségében korábbi árak címmel.
Kép és szöveg Győrffy Árpád
Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre