A Balatonnál is drágábban büfézhetünk az idén

Italozók a neta előtti világból - 1948 - Fotó: Fortepan - Kovács Márton Ernő

Az aktuális adóemelésekről kiadott éveleji közlemény szerint január 1-től 20 százalékkal emelkedik az úgynevezett népegészségügyi termékadó, a neta, ami több kedvenc termékét érinti a Balatonnál kirándulóknak is.

 

A Pénzügyminisztérium MTI-n keresztül kiadott tájékoztatása szerint “január 1-től nő az üdítőital, a szörp, a taurint tartalmazó és nem tartalmazó energiaital, a cukrozott kakaópor, az előrecsomagolt cukrozott készítmény, a sós snack, az ételízesítő, az ízesített sör, az alkoholos frissítő és a gyümölcsíz adómértéke. Az üdítőitalok adómértéke literenként 7 forintról 15 forintra emelkedik.”

Az emelés elsősorban azokon üt nagyot, akik kevésből szeretnének kijönni, mert az olcsóbb termékeken arányaiban nagyobb lesz az adótartalom emelkedés, mint a drágábbaknál. Mostantól az olcsó kategóriájú 1,5-2 literes palackos üdítőitalok árának akár felét is elérheti együttesen a neta és az áfa.

 

Amikor még nem ismerték a netát – fiatalok a verőcei Express táborból – Fotó: Fortepan – Urbán Tamás

Mint a közlemény rögzíti, a lépések illeszkednek a kormány elmúlt években követett adópolitikai reformjához, amivel elsősorban a fogyasztásra és nem a jövedelmekre akarják terhelni az adókat. Mint írják, a neta egyik célja az egészségi kockázatot jelentő termékek körének szűkítése, fogyasztásuk és előállításuk visszaszorítása és az élelmiszerpiac kínálatának kedvező irányba mozdítása.
Magyarán, citromos sör, üccsi, energiaital helyett igyunk több természetes gyümölcslevet. Ha nem jut rá, marad a víz. A gyümölcslé finanszírozásban nem tudunk segíteni, de a nyárra bővíteni szeretnénk a balatoni vízszerzési helyekről szóló információinkat.

 

Te, Józsi! Holnaptól inkább áttérek a hosszúlépésre – italbolt 1949 – Fotó: fortepan – Magyar Rendőr

Ez persze nem vigasztalja majd azokat, akiket rosszul érint, hogy az idei évtől a magyar nemzeti italra, a pálinkára is kiterjesztik a netát.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal, vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár