Badacsonyi magány – Egry József élete és utóélete a Balatonnál – 2022

Veszélyben vannak a badacsonyi Egry József Emlékmúzeum festményei. Igazán nincs szó valami új helyzetről, hisz évtizedek óta tart ugyanez az állapot. Most azonban eljutottunk addig, hogy hosszabb ideig nem nagyon számíthatunk Egry képeinek badacsonyi bemutatására. Az eredetileg egy évvel ezelőtt közreadott írásomat Egry születésének 140. évfordulója alkalmából ajánlom újra az olvasók figyelmébe. A helyzet lényegesen azóta sem változott.

 

Először Egryről

Egry József 1883 március 15-én született a mai Zalaújlakon egy zűrös életű, rendkívül rossz anyagi helyzetű paraszti-napszámosi családban. Szüleivel még gyermekként Pestre került, ahol továbbra is a mindennapi nélkülözés határozta meg az életüket.
Az első rajzai újságokban és könyvillusztrációként jelentek meg az 1900-as évek legelején. A művészeti élettel is foglalkozó sajtó hamar felfedezte. “Olyan emberrel van dolgunk, aki nem fogja soha kigondolni a képeit. Hiányzik róluk a körmondat kicirkalmazott kerekdedsége. Ez a hiány nem fog tetszeni a különböző mesteriskoláknak, nekünk viszont jól esik. Mert itt minden élményszerű és közvetlen…” – írta róla többek között egyik támogatója, Lyka Károly festőművész, művészettörténész 1905-ben az Új Idők című lapban.

Életrajzírói több hazai és külföldi iskolát és mestert kapcsolnak festői fejlődéséhez, de emberként és művészként is szigorúan a maga útját járta. “Egyetlen iskolában se tetszett nekem, az igaz, hogy én sem ő nekik!” – idézte Rm.j. Egryt erről az időszakról a Hét 1909. december 18-ai számában.

Bár Egry folyamatosan rendkívül nehéz körülmények között élt, ez nem törte meg a hitét. A legnehezebb helyzetekben is megtalálta a jót. “Hálás az ifjúkori nyomornak, ennek köszönheti, hogy egyszer, amikor minden koplalások ellenére már festéke sem volt, szükségből olajjal és pasztellel felváltva festett meg egy képet, mert magában egyik anyag sem lett volna elegendő. Így fedezett fel egy új és szép műfajt, büszke rá, hogy ő fedezte fel és örül, hogy már utánozzák is” – idézte beszélgetésüket Rendy Lili, a Magyarország újságírója 1938-ban.

Egry találkozása egy igazi lelki és anyagi mecénással

Egry József 1916 elején, 33 évesen, beteg katonaként került Badacsonyba. Egy tüdőgyulladás utáni utókezelésre küldték abba a badacsonyi “szükségkórházba”, amit a helyi kőbánya tulajdonosa, a Freund Henrik és Fia cég rendezett be az egyik szállodában, és ajánlott fel a Vöröskeresztnek működtetésre.

Festőként az 1910-es évek elejétől a továbblépés irányát kereste, mondhatnánk: alkotói válságban volt. A badacsonyi tartózkodás nem csak gyógyulását segítette, későbbi életét és művészi pályáját is meghatározta. A Balaton-parti helyszín mellett ebben alapvető szerepe volt a kórházban dolgozó önkéntesek egyikének, Vizkelety Ferenc ezredes feleségének, Pauler Júliának. Pauler Gyula akadémiai tag történész rendkívül művelt lánya, akkor 42 éves, egy gyermekes édesanyaként szemet vetett a nála 9 évvel fiatalabb, iskolázatlan Egryre, és magához kötötte. “Mikor megismertem 1916-ban mindjárt megéreztem nagy tehetségét de viszont azt is — hogy az adott körülmények között, majdnem társtalanul a pesti Dzsungelben, mindig kávéházban ülve elkallódik, nem fejlődik ez a kivételes tehetség. — Képzelheti milyen nehéz volt a csendes vidék felé fordítani figyelmét, de képei mutatják, hogy ez teljes mértékben sikerült” – írta Pauler Júlia 1956 júliusában, Egry halála után öt évvel Szalai Zoltán festőművésznek.

Nem csak a fenti sorok bizonyítják, hogy a kapcsolatban Juliska volt a kezdeményező, ezt erősítette meg a család barátja, Bernáth Aurél festőművész is. “Juliska asszony, mint önkéntes ápolónő és mint egy ezredes felesége, aki itt Egryt vérző tüdővel fekve meglátván, elvált ezredes férjétől, kiemelte Egryt a kórházi ágyból és elvette férjéül” – fogalmazott 1973-ban az Egry emlékmúzeum megnyitóján mondott beszédében.

A Balatonnál találta meg festői nyelvét

Évtizedekkel később maga Egry is úgy értékelte a badacsonyi, balatoni életének kezdetét, hogy ezzel egy új világ kezdődött számára. Az 1913-tól tartó alkotói útkeresésére utalva beszélt erről Kassák Lajosnak.
“Igaz, hogy kész kép vagy három éve nem került ki a kezem alól, de dolgozni azért dolgoztam. Krokiztam a természetben és vonalakat húztam, színeket raktam fel a papírra. Nehéz munka volt ez, állandóan kerestem valamit, s csak később jöttem rá, hogy saját magamat keresem. Amit eddig festettem, többé nem elégített ki, tele voltam nyugtalansággal és sehogy sem tudtam formát adni annak, amit ki szerettem volna mondani. Aztán, mint beteg katona a Balaton mellé kerültem s ott, hogy úgy mondjam, megoldódott a nyelvem. Életem eddigi legnagyobb élménye volt az az éjszaka, mikor a halászokkal először kimentem a vízre. Semmi más nem láttam, csak a gyönyörű csillagos eget és a tükröződő vizet, a ladik könnyen ringott velünk s valami remegő pára összekötötte körülöttem az eget és a vizet s ekkor úgy éreztem, hogy valahol a végtelen közepében vagyok, s ennek az éjszakának az átélése újra kezembe adta az ecsetet. Nem érdekeltek többé az impresszionisztikus természetmegfigyelések, nem akartam „kivágásokat“ csinálni. Szinte tárgytalan volt az inspiráció, ami hevített, képeimből kimaradtak a záró vonalak, a színeim lebegőkké lettek, s arra törekedtem, hogy a mindenséghez való viszonyomat fejezzem ki általuk – idézte fel az 1913-at követő útkereső korszakot Kassák Lajos riportjában a Magyar Nemzet 1941. december 28-ai számában.
Egry ugyanitt magyarázta el Kassáknak azt is, miért nem helyes, ha őt a Balaton festőjeként emlegetik. “Nem a Balatont festem. Azt festem, amit a Balaton mond nekem. Festői nyelven szólva, nem azt festem, amit látok, hanem amit láttat velem a táj.”

A titok nyitja Egry jellegzetes fénykezelésében valószínűleg nem csak önmagában a Balaton volt meghatározó jelentőségű, hanem az is, hogy a Balatonnal az északi parton élt együtt, ahol szinte mindig szemből, a víz felől süt a nap – gondolom, a Balaton mellett sokat járó, a Balatont sokat fotózó újságíróként. Az emberek többsége a Napnak háttal állva szereti a fényt, amikor előttünk mindent szépen bevilágít. Hisz kevés szebb van annál, mint a fonyódi dombokról csodálni a Badacsonyt és tanúhegy társait, amikor plasztikusan, erős színekkel, vonalakkal megjelennek előttünk az északi part szépségei a délről, délkeletről sütő nap fényében. Egrynek nem ez adatott meg. Badacsonyban és másik balatoni lakhelyén, Keszthelyen a parton horgászva, a partot járva mindig szemből, a víz felől kapta a fényt. Mi ilyenkor hunyorgunk egy kicsit, napszemüveget teszünk, hogy a megszűrt maradékon eligazodjunk. Vagy elfordítjuk a tekintetünket, és megvárjuk az alkonyi órákat, amikor már számunkra is élvezhető módon kicsit oldalról sugárzik a világosság a tájra, a tárgyakra. Egry nem ezt tette, kezével kicsit beárnyékolta a szemét, és bátran belenézett a Nap vízről visszacsillanó sugaraiba, hogy a fény belsejébe hatolva azt elemeire bontsa, képein újraalkossa a mások által nem látott színeket, árnyalatokat.

Egry egyszerre volt “vízrenéző“, ahogy Fodor András nevezte versében, és egyszerre volt Napba néző, hisz a vízen is annak fényét kereste, látta. Talán ugyanez a fénykeresés figyelhető meg néhány évtizeddel később a szintén Badacsonyban letelepedő Udvardi Erzsébet képein is.

Három évtized a Balaton mellett

Egry és Juliska – ahogy a festő nevezte – találkozásuk után két évvel keltek egybe, miután megtörtént az előző házasság polgári szétválasztása. A korábban főleg Pesten élő Egry ezután életének nagy részét a Juliska hozományaként kapott keszthelyi villában és badacsonyi présházban töltötte. Később ismét lett pesti műtermes lakásuk is, ahol a téli időszakokban laktak.
“Odahaza, a Balaton partján, Egry József szabad idejében mindig horgászik. Pesten viszont szabad idejében kávéházba jár. Ami Badacsonyban a horgászást jelenti számára, ugyanazt kapja meg Pesten a kávéházban. Mindkét helyen nagyszerűen lehet gondolkozni.
— Színházakba, koncertre a feleségem jár. Beszámol élményeiről, és számomra ez sokkal nagyobb élvezet, mint amilyet a magam személyes koncert- és színházélményei jelentenének. Évek óta így csináljuk ezt. Egyetlen egyszer lázadtam fel e magam alkotta módszer ellen, megnéztem egy színdarabot, annyira tetszett feleségem elbeszélése. Persze csalódtam. Azóta meg sem kísérlem újból” – tudhatjuk meg Rendy Lili 1938-as írásának egy másik részletéből.

Közben meg kellett válniuk a keszthelyi villától, hogy Egry tüdőbetegségét gyógyítandó itáliai körútra utazhassanak. Majd közvetlenül a 2. világháború előtt a nyári lakásként használt présházat is eladták, hogy egy Badacsony központjában kapott telekre lakást és műtermet építhessenek a Balatontól alig 150 méterre. Az építkezés alatt sem szakadtak el a tótól, tavasztól őszig badacsonyi, tomaji és fonyódi bérelt lakásokban húzódtak meg.

Az új otthonba 1941-ben költöztek be. Sok helyük nem volt a takarékosra épített toronyszerű háromszintes házban. Az alacsony földszinten “előszoba”, konyha, kamra, eggyel feljebb hálószoba és fürdőszoba, majd a “második emeleten”, a szűk lépcsőn megközelíthető műterem egy kis erkéllyel a Balaton irányába.

Egry és felesége az új ház elkészülte után még három telet Pesten töltött, de a német megszállás után végleg Badacsonyba szorultak. “Harminc év óta kora tavasztól késő őszig itt dolgozom. 1944-ben, a német megszállás után még hamarább otthagytam Budapestet, mint a többi évben, örültem annak, hogy volt hová mennem a németek és nyilasok elől. Aztán itt rekedtem. Az ostrom alatt a nácik tökéletesen kifosztották pesti lakásomat, minden holmimat elhurcolták, képeimet felszabdalták, még a kereteket is eltüzelték. Körülbelül hatvan-hetven kép volt a lakásomon, ezek közül negyven kiállításra való. Mindenem odaveszett, egy szög sem maradt meg. Így aztán itt láttam hozzá ismét a munkához, mivel Pesten egyelőre nem volt hová mennem és nem is tudtam elképzelni, hogyan kezdjek ahhoz, hogy új lakást rendezzek be magamnak” – írta 1949 augusztusában a Haladás című lap újságírója, a Hölgyfutár rovatban publikáló Gál Marianne badacsonyi riportjában.

A háború alatt nem csak az élelmiszer beszerzése, hanem az eredetileg nyári laknak készült ház fűtésének megoldása is sokszor megoldhatatlan gondot jelentett a folyamatosan betegeskedő festőnek. Bár 1945-ben állami nagy aranyérmet, majd Kossuth-díjat kapott, később járadékot állapítottak meg neki, gyakorlatilag a haláláig tovább tartott a nélkülözés, és egészsége is egyre romlott. Hatvannyolc évesen, 1951. június 19-én hunyt el Badacsonyban.

Nem mindenki tudta, kit vesztettek el

“Nem volt magános lélek, de szerette a magányt, az alkotó szemlélődés, töprengés csendjét. A leghűbb képet akkor kapjuk róla, ha úgy idézzük magunk elé, amint naphosszat szinte mozdulatlanul ül a Balatonba nyúló keskeny pallón, vagy csónakon s horgászik, révületben a víz sima, vagy fodros tükrétől, percenként változó színétől, a pászmás vagy szétbomló fénytől, a naptól s a végtelenségnek attól az érzésétől, amit a Balaton fojtott nyugalma keltett benne. Ilyenkor leste a magyar tenger minden arcváltozását, hajnali ébredését, délelőtti virgoncságát, déli torpanását, esti merengését, éjjeli titokzatosságát… Tetőtől-talpig igaz embert, nagy művészt vesztettünk benne” – búcsúztatta a Kis Újságban képeinek egyik gyűjtője, Oltványi Imre író, aki kisgazda politikusként az MNB elnökként és pénzügyminiszterként is dolgozott, Egry halála idején a Szépművészeti Múzeum főigazgatója volt.

A helyi emlékezet szerint a faluban mindenki nagyon szerette a horgászbotjával, vázlatfüzetével nap mint nap feltűnő hallgatag festőt. Hogy a valóságban mekkora is volt ez a szeretet, arról képet kaphatunk az 1951. június 21-ei temetésen Egryt búcsúztató Bernáth Aurél írásából.
“…A temetés nem volt látványos — ezt aztán igazán el lehet mondani. Ha csak éppen azt nem veszem látványosnak, hogy silányabbat aligha lehet elképzelni… Számolni kezdtem: a plébános, a két ministránssal: három, mi Pestről hárman, az hat, Juliska: hét, a két asszony jobbról: összesen kilenc. Uram Isten! Kilenc! Ennyien állunk mindössze a koporsó körül. Harmincnégy éve éltek itt a hegyközségben! Ez volt az igazi magány!…” – idézte fel Bernáth Aurél a villa udvarán felravatalozott Egry mellett a benyomásait az ÉS 1965. május 29-e számában megjelent visszaemlékezésében. A folytatásból még kiderül, hogy a kapuban még hárman csatlakoztak a temetőbe tartó halotti menethez – “egy melankolikus öreg férfi, cifra tollakkal tűzdelt kalappal és két megviselt hegyközségi asszony” -, további négy ember az út egy részén egy irányban gyalogolt velük, és a tomaji temetőben megkésve érkező Szabó Lőrinc költő és Lipták Gábor író várta a gyászoló gyülekezetet. Így összesen tizennégyen búcsúztak el Egry Józseftől.
Juliska hat évvel később, 83 évesen, 1957. november 25-én követte férjét.

Az emlékház alapítás végtelen története

Haláluk után nem sokkal megszületett az ötlet, hogy utolsó otthonukat emlékházzá kellene alakítani, ahol az emberek megismerhetnék Egry életét, műveit. 1958 áprilisában Fonay Tibor révfülöpi pedagógus, népművelő, Egry egyik rajongója, gyűjtője és életrajzírója tett közzé egy felhívást a megyei lapban, hogy állítsanak emléktáblát a badacsonyi házra. A felhívás meghallgatásra talált, a táblát ’58 szeptemberében fel is avatták.

A Magyar Nemzet avatásról szóló tudósításban az újságíró már azt írta: “A ház az ünnepség hangulatos pillanataitól kezdve már nem elhagyott, árván maradt badacsonyi villa, hanem Egry József múzeum… A Szegedy Róza egykori házából pedig ide kerültek az Egry rekvizitumok, emlékek…” Ez valami félreértés lehetett az avatás alkalmából berendezett műterem alapján, mert az emlékmúzeum megnyitására még 15 évig várni kellett.
Igény lett volna rá, derül ki a korabeli hírekből. 1959. január 1-én a Megyei Idegenforgalmi Hivatal vezetője, Zákonyi Ferenc jelentette be az év újdonságai között: “Megnyílik az Egry József emlékmúzeum Badacsonyban”. Néhány héttel később a Magyar Nemzet már arról írt: “Badacsonyban ezekben a napokban rendezik be Egry József emlékmúzeumát“. A megyei lap sem maradhatott le, 1959 áprilisában megírták: “Badacsonyban pedig az Irodalmi Múzeum és az Egry József Múzeum nyitja meg kapuit”.
A Napló tudósított arról is 1960 februárjában, hogy “A tapolcai járási Hazafias Népfrontbizottság javaslatára a napokban megalakították az Egry József Emlékbizottságot. A bizottság tervei között szerepel, hogy létrehozzák az Egry József emlékmúzeumot a művész badacsonyi házában. Berendezik a művész egykori műtermét, és ott állítják ki műveit.
A bizottság rendbe hozatja a művész sírját is a badacsonyi temetőben, a síron elhelyezik Egry József szobrát, amelyet a művész egyik barátja díjmentesen készít el. Az Egry József emlékszobát a nyári üdülőévad kezdetére az Idegenforgalmi Hivatal segítségével megnyitják.”
Az emlékbizottság szervezője és első elnöke Fonay Tibor volt, de ezek a tervei már nem valósulhattak meg olyan gyorsan, mint az emléktábla állítás. Ebben az időben a Szegedy Róza-házban volt két tárló Egry emlékeivel és két képe Keresztury Dezsőnek köszönhetően.
Egry és felesége síremlékét 1962 júniusában készítették el. Ekkor avatták fel rajta Borsos Miklós “A vízrenéző” című domborművét is.

Ha emlékszobával még nem is, keszthelyi, majd tihanyi kiállítással tisztelegtek Egry művészete előtt. 1966 nyarának kulturális szenzációja volt az akkor éppen állami (megyei tanácsi) múzeumként működő tihanyi apátságban rendezett Egry kiállítás, amit tizenhét magángyűjtemény és a keszthelyi Balatoni Múzeum anyagából állított össze az akkor Bakonyi Múzeum néven működő veszprémi múzeum. A 64 grafikából, festményből és Egryvel kapcsolatos dokumentumokból álló tárlatot közel 200 ezren nézték meg tavasztól őszig.

Az emlékmúzeum ügyéről a Népszabadság írt újra 1968 áprilisában. “A veszprémi Bakonyi Múzeum Egry József emlékkiállítást szándékozott megnyitni júniusban Badacsonytomajon az Egry-házban. Tájékozódásunk szerint a pénzügyi fedezet rendelkezésre áll, de az adminisztrációs lebonyolítás olyan hosszadalmasnak ígérkezik, hogy ha az illetékes szervek nem gyorsítják meg a dolgot, e szép terv megvalósítására aligha kerülhet sor az idén.”
Igazuk lett.

1968 szeptemberében Heitler László adott elszomorító képet a badacsonyi Egry-ház környékén látottakról az ÉS-ben. “Ha Badacsonyban járok, sohasem mulasztom el, hogy legalább egy pillantást vessek a vasútállomás közelében arra a házra, melyben az 1951-ben elhunyt kiváló festőnk, Egry József, élete utolsó évtizedét töltötte… Legutóbb 1968. augusztus 17-én jártam ott. Az elvadult, bekerítetlen kert nem lelkesítő látvány. A márványtábla környékén a borostyán elhalt szálai hálózzák be a falat. A ház másik oldalán cirkuszi sátor áll, és az „OROSZLÁN GITTER” hangszórója bömböli túl az oroszlánokat. Odébb a lovas- autós körhinta ricsaja kapcsolódik be a hangversenybe. A tömeg hömpölyög a vasút, a móló és a Badacsony oldalában levő vendéglők és pincék között, elözönlik a céllövöldével és egyebekkel felszerelt vurstlit…
Van már emléktábla Egry József keszthelyi és két badacsonyi lakóházán, van már — évek óta — Egry Emlékbizottság, csak emlékmúzeum nincs. Valahogy nem sikerül megszerezni azt a házat, amelyik leginkább szolgálhatná a célt: Egry József művészetének megismertetését. Van valami jelképes abban, hogy a badacsonyi kulturális sivatagban az idei nyáron az oroszlánok ordítanak” – írta a pápai művész-tanár.

Az Egry emlékmúzeum létrehozásáról újra a Magyar Nemzetben írtak 1969 januárjában. Takács Margit, a Bakonyi Múzeum munkatársa, az 1966-os tihanyi tárlat rendezője beszélt arról, hogy a kiállítás sikere meggyorsította a múzeumalapítás ügyét. “1967 novemberében a Művelődésügyi Minisztérium megvásárolta Egry József badacsonyi házát… Nagy segítséget jelent a múzeum számára, hogy a Művelődésügyi Minisztérium kulturális alapjából 350 000 forintot kaptunk Egry-képek vásárlására. Már eddig is sikerült néhány nagyon szép, kvalitásos korai alkotását megszereznünk… Nem holt tárgyak gyűjteményét akarjuk létrehozni. Az „élő” Egry Józsefet akarjuk bemutatni, ezért azt tervezzük, hogy tíz esztendő leforgása alatt közgyűjtemények és magángyűjtők közreműködésével a teljes életművel megismertetjük a közönséget. A múzeum megnyitását legkésőbb 1970 nyarára tervezzük”– mondta többek között.
Itt beszélt arról is, hogy “A fény festőjének alkotásai csak fényben mutatják meg igazi szépségüket. Ezért a ház hátulsó részéhez csupa üveg és vasbeton épületrészt tervezünk, a festményeket itt mutatjuk be” – ez a megoldás később sokat ártott a képeknek.
Két héttel később ugyanebben a lapban Éri István, a Bakonyi Múzeum igazgatója tette helyre a kollégája által elmondottakat. “A megyei tanács 1964 óta foglalkozik az emlékmúzeum létesítésének alapfeltételéül szolgáló épületvásárlás ügyével, 1967-ben tudta a kisajátítást lebonyolítani, s az ahhoz szükséges összeget biztosítani” – mondta többek között. A nyitás várható időpontjáról nem beszélt.

Az újabb bejelentés egy év múlva következett. Gönyei Antal, a Művelődésügyi Minisztérium múzeumi főosztályának vezetője a Népszabadság 1970. március 25-ei számában írta meg, hogy “Remélhetőleg ez évben Badacsonyban megnyitja kapuit a kiváló festőnk emlékének szentelt Egry József emlékmúzeum.”
1971 őszén a Magyar Nemzet már óvatosabb volt, amikor a múzeumi és műemléki hónap kapcsán arról írt, hogy “Veszprémben előzetes kamara kiállításon mutatják be a Badacsonytomajban a jövő évben megnyíló Egry József emlékmúzeum eddig gyűjtött anyagát.”

Végre elkészült az emlékház

1973 augusztus 8-án végül eljött a nagy pillanat, megnyitották a badacsonyi Egry József Emlékmúzeumot. A köszöntőt Bernáth Aurél Kossuth-díjas festőművész és Pap János, az MSZMP KB tagja, a Veszprém megyei Pártbizottság első titkára mondta. Az esemény súlyát mutatta, hogy a közönség soraiban ott volt Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára is, aki a hírek szerint fontos szerepet játszott abban, hogy a múzeum 15 éves előkészítés után végre megszületett. A megnyitó alkalmából leplezték le Borsos Miklós Kossuth-díjas szobrászművész Egryt ábrázoló mellszobrát is a múzeum bejáratánál.

A tavasztól-őszig nyitva tartó emlékmúzeum több évtizeden át rendkívül eredményesen népszerűsítette Egryt. Szezononként 30-40 ezer látogatója volt, de néha az 50 ezret is elérte az érdeklődők száma.

Túldimenzionált, világos és nedves

Mindenki örült az emlékmúzeum megnyitásának, de már a kezdetektől kritikákat is megfogalmaztak a kialakításával kapcsolatban.
“…nagyon mutatós ház, de semmi köze Egry művészetéhez, nem leheli annak atmoszféráját. Idegen példát követ. A toronyházban sokszor voltam Egrynél, szerény valami volt. Most van ott egy túldimenzionált valami. Nem attól lesz Egry nagy festő, hogy ilyen szemkápráztató dolgot csinálunk. Szerényebben kellett volna…” vélte Pogány Ö. Gábor művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria megszervezője és főigazgatója Heitler Lászlóval beszélgetve a Napló 1979. szeptember 29-ei számában.

Nagyobb gond volt az, hogy az épület tervezésénél és kivitelezésénél nem igazán gondoltak a műalkotások védelmére. A sok fény, de még inkább a nedvesség nem használt a képeknek.
„A nedves levegő károsítja a különleges technikájú festményeket. (Egry nem fixálta a pauszteleit.) Restaurátorokból, szakértőkből álló bizottság vizsgálja meg, milyen klimatikus viszonyokkal, technikai berendezésekkel őrizhető meg a művek állaga” – mondta László Péter a Magyarország című lap 1984. augusztus 19-ei számában megjelent cikkben. A megyei múzeum muzeológusa szerint felmerült a gondolat, hogy amennyiben fűthetővé tennék az épületet, télen is nyitva lehetne a kiállítás. Ebből a mai épület húsz évvel későbbi kialakításánál sem lett semmi.

1987-ben a Magyar Nemzet költészet napi számában kongatták meg újra a vészharangot egy országos körképben. “Gondok vannak az Egry Múzeummal is. Most kétszázezer forint kellene vizes falainak kiszárítására, a pangó talajvíz elvezetésére, holnap talán már kétmillióba kerül. Rémületet keltő, hogy a pára miatt a képeket veszély fenyegeti” – írták, de a figyelmeztetés pusztába kiáltott szó maradt. A múzeum működött, a rendszerváltásig bőven jöttek a látogatók, de aztán megszűntek a SZOT és a gyermeküdülők, az úttörőtáborok, a déli partról hajóval érkezők sem tértek már be annyian a kiállításra, a látogatottságuk ötödére csökkent – panaszolta az emlékmúzeumot vezető Csala Bálintné az 1997-es szezon végén a Naplóban.

Tárlat helyett ládákban

Az épület egyre romló, a képekre egyre veszélyesebb állapota miatt az 1999-es szezonban már ki sem nyitottak. 2000 februárjában csillant egy kis remény arra, hogy a bezárás nem tart örökké. Ekkor a badacsonytomaji önkormányzat 3 millió forintot különített el az épület felújítására. Persze tudták, hogy ez a költségeknek csak töredékére lehet elég, de abban bíztak, hogy a múzeumot fenntartó megyei önkormányzat is a zsebébe nyúl.
A Naplóban olvasható akkori helyzetkép szerint “a műemlékileg védett eredeti épület és a toldalékrész kiállítás céljára használhatatlanná vált. A falak magasan felvizesedtek, és egyéb strukturális problémák keletkeztek.
A nemzeti kulturális örökségünk részét képező, igen nagy értékű olaj és pasztellképek, valamint grafikák ilyen körülmények közötti bemutatása műtárgyvédelmi okokból megengedhetetlen. De egyéb gondok is vannak, hiszen az épületben nem voltak biztosítva az elemi higiéniás feltételek. A képek most ládákban összezsúfoltam egy raktár ingadozó hőmérsékletű viszonyai között várnak jobb sorsukra… A Veszprém megyei és a badacsonytomaji önkormányzat anyagi hozzájárulásával elkészült az új Egry múzeum terve, amely az eredeti műemléki épületet védve és magába foglalva egy nagyon szép és korszerű, többfunkciós művészeti centrum lesz a Balaton északi partján. A tervező által megálmodott épület nemcsak esztétikai élményt nyújt majd, de alkalmas lesz kortárs művészeti bemutatókra, kisebb zenei rendezvényekre is. Az új múzeumépület 56 millió forintba kerül. Amennyiben a benyújtott pályázatok eredményesek lesznek, idén elkezdődhet az épület átalakítása, jövőre pedig megnyithatjuk az emlékmúzeumot” – adta hírül 2001 áprilisában a Naplóban Kellei György.

Nem tanultak a korábbi hibákból

A bontással, felújítással és az új épületrész megépítésével 2002 nyarának végére készültek el mintegy hatvanmillió forintos költséggel. Pogány Ö. Gábor szavaival szólva, ismét létrehoztak egy “túldimenzionált valamit”, megfeledkeztek arról, hogy a legfontosabb cél Egry műveinek bemutatása mellett azok megvédése. Ahogy a veszprémi múzeum mai problémajegyzékében olvasható, nem oldották meg az épület szellőztetését, fűtését, hűtését, nem gondoskodtak a képek optimális – általuk elviselhető – megvilágításáról. Mindezt úgy, hogy a fejlesztés az elsőhöz hasonlóan a műveket addig is, azóta is őrző veszprémi múzeum szakmai irányításával zajlott.

 

 

A problémák nem csak mostanában váltak ismertté. Bartuc Gabriella idézi a Naplóban Dohnál Szonja muzeológus 2010 októberében készített szakfelügyeleti jelentését: három olajpasztell meghullámosodott, amit a szakember arra vezet vissza, hogy az emlékmúzeumban végzett páratartalom mérések feltűnően magas kiugrásokat mutattak. „Ezek jelzik, hogy a jelenlegi nedvesedés miatt a kiállítási klímakörnyezet károsítja, illetve tovább károsíthatja az egyes (papír és karton alapú) műtárgyakat, ezért azok visszahelyezése csak akkor engedhető meg, ha biztosítják az előírt páratartalmat, illetve a 16—25 Celsius fok közötti hőmérsékletet.”

Tehát a probléma 12, de akár 20, vagy 30 éve is ugyanígy fennállt, s azt a szakemberek külön jogszabályi előírás nélkül is ismerték. Azt is tudták, hogy a legmegnyugtatóbb az lenne, ha egész évben nyitva tartana a múzeum, és nem kellene ki-be csomagolni, szállítani, raktározni a képeket. De a problémák megoldására még annyit sem tettek meg, amennyit megtehettek volna.

Osztozkodás a koncon

A másodszorra is elhibázott épület mellé jött még egy szervezeti pofon is. 2007 elején a, már akkor is fideszes megyei önkormányzat meg akart szabadulni a “felesleges” kiadásoktól, ezért az Egry emlékmúzeum működtetési feladatát, költségeit is áttolták az érintett települési önkormányzatra – más, nem veszprémi kiállítóhelyekhez hasonlóan. A képeket – amiket egykor az emlékmúzeum részére vásároltak központi forrásból – persze megtartották. Így azóta csak szezononként kölcsönzik – illetve nem kölcsönzik – az emlékmúzeum kiállításához.
A két önkormányzat egyezkedésébe, illetve a megyei önkormányzat üggyel kapcsolatos döntéseinek megtárgyalásába be szeretett volna kapcsolódni az akkor még működő Egry József Emlékmúzeum Baráti Köre. Egykor még Egry József Emlékbizottságként hiába volt meghatározó szerepük a múzeum létrejöttében, majd később is az Egry-kultusz ápolásában, a megyei önkormányzat vezetői elzárkóztak az egyeztetéstől.

A múzeum átvételétől kezdve a badacsonytomaji önkormányzat önálló kultúrpolitikába kezdett. Chagall, Picasso, Miró Toulouse-Lautrec, Dali műveinek nyomataiból rendeztek szezonról-szezonra kiállításokat, hogy ezzel népszerűsítsék Egry műveit. Mindez a veszprémi múzeum egyetértésével zajlott. Az ötlet sikerét jelzi, hogy Egry műveit kétszer-háromszor annyian nézték meg, mint a másolatokból összerakott tárlatokat.

Tovább rontotta az emlékmúzeum lehetőségeit, hogy maga az épület továbbra is állami tulajdonban maradt, az önkormányzat csak kezelői jogot kapott hozzá. Bár közben többször is kérték az ingatlan tulajdonba adását, az illetékes állami szervezet elzárkózott ettől. Csak zárójelesen jegyzem meg, lehet, hogy ennek más oldalról most akár örülhetünk is, ha a polgármester által augusztusban elmondottakra gondolunk, miszerint próbálkoztak “egy segítő üzemeltetőt hozni, aki vállalta volna a kulturális intézménnyel együttműködve az épület hasznosítását a badacsonytomaji kultúra javára”. A környezetre és a tomaji preferenciákra gondolva, ez lehetne most egy “kulturált borozó” is.
De térjünk vissza a sivár mai tényekhez.

Először a covid, aztán a penész

Az Egry József Emlékmúzeum technikai okok miatt nem látogatható! Megértésüket köszönjük – fogadja a bejárathoz ragasztott felirat 2020 óta az érdeklődőket. A nyomtatott szöveget több kézzel írt hozzászólás egészíti ki főleg arról, hogy “Nem értjük meg!”

Az első ki nem nyitás még a Covid okán központilag elrendelt múzeumzárlat miatt volt. De itt akkor is maradt a lakat, amikor 2020 májusának közepétől máshol sorra kinyitottak a kiállítóhelyek. A település polgármestere, Krisztin N. László a képviselő-testület nevében úgy döntött, hogy az Egry József Emlékmúzeum megnyitását és nyitvatartását a 2020. évi szezonban nem engedélyezi. S ha már egy szezonban sikeres volt ez a megoldás, megismételték egy évvel később is. Közben az is kiderült, hogy ha nyitnának, sem lenne mivel. No nem a kulcs hiányozna, hanem Egry József képei.

A város képviselői az augusztus 25-ei ülés egyik előterjesztéséből értesülhettek arról, hogy az emlékmúzeum számára az 1960-as években vásárolt képeket az azokat őrző veszprémi Laczkó Dezső Múzeum (LDM) a jelenlegi körülmények között nem adja át a kiállításhoz, mert a képekre veszélyesnek tartják a kiállítóhely állapotát. Minderre egy 2021. július 16-án tartott bejárás során jutottak.

Az ügy hátteréről megfogalmazott kérdéseimre Péterváry-Szanyi Brigitta, a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója az alábbiakat írta:
“A badacsonytomaji Egry József emlékház a megyei múzeumi rendszer 2013-as felbomlása után állami tulajdonba került, az önkormányzat kezelésében. Az Egry József festmények állami tulajdonként, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum gyűjteményében vannak. Ezeket, mivel az épület a téli, nedves hónapok során nem alkalmas kiállításra, minden évben, az önkormányzat megkeresése nyomán, kölcsönszerződéssel adta kölcsön a múzeum az önkormányzatnak. A 2019-es szezon végén, 2019. októberében a műtárgyak visszaszállítása megtörtént. Ugyanekkor, a képek levételekor állományvédelmi felelősünk észlelte, hogy egy kép sarkán gombafertőzés történt, illetve a szállításhoz használt faláda is gombával fertőződött. A kép fertőtlenítése megtörtént a múzeumba kerülés után…
A festmények visszakerülése után független szakértővel állapotfelmérést készíttettünk a festményekről. A vizsgálatok, és a helyszíni bejárások alapján a műtárgyak állapotromlásának oka egyrészt a fénynek való kitettség (a hosszú évek során, mivel a korábbi műtárgyvédelmi követelmények erre nem tértek ki, a műtárgyak védelmét 2015 előtt még nem szabályozták olyan szigorúan) a festmények nem megfelelő fényviszonyok között kerültek bemutatásra. Másrészt a kiállítási környezet magas páratartalma. Ennek elsődleges oka, hogy a badacsonytomaji épület nem múzeum céljaira készült, túl sok ablakkal rendelkezik, bár ezeknek egy része árnyékolásra került a bejárások nyomán. A környezet is nagyon magas páratartalommal rendelkezik, aminek az épületen belüli kiküszöbölésére klímaberendezést beépített az önkormányzat, de ennek üzemeltetése magas költségekkel jár, és szezonon kívül, amikor nem üzemel, előfordulhatnak gombafertőzések, melyek észrevétlenül megmaradnak a levegőben és a szezon során károsíthatják a festményeket. A festmények állapotában ezek mellett a gyakori, évenként kétszeri szállítás is romlást okoz, mivel ezek az érzékeny műtárgyak nem bírják jól a sokszori mozgatást, a környezeti értékek gyakori változását. Jelenleg a műtárgyak a Laczkó Dezső Múzeum képzőművészeti raktárában vannak.

A művek legoptimálisabban egy állandó kiállítás keretében, megfelelő páratartalom illetve hőmérséklet mellett, természetes fénynek nem kitéve lennének bemutathatóak. A badacsonytomaji önkormányzat a klímaberendezés installálásával, ablakok részleges árnyékolásával igyekezett biztosítani a körülményeket, de az állandó kiállításnak megfelelő körülmények csak egy nagyobb beruházás után lennének biztosíthatóak.
Egry József festményei a múzeum legértékesebb gyűjteményi része, és a 2015 után életben lévő műtárgyvédelmi ajánlásoknak megfelelő körülményeket igyekszünk nekik biztosítani, hogy a látogatók minél hosszabb ideig élvezhessék őket, hogy nemzeti örökségünk ezen darabjai minél hosszabb időn keresztül megőrződjenek” – írta Péterváry-Szanyi Brigitta.

Kiállítás csak akkor, ha előtte fertőtlenítenek

Lényegében ezt tudhatták meg a badacsonytomaji képviselők is az augusztus 25-ei ülésen. Az üléseken elhangzottak szerint a 2019-es záráskor nem jeleztek nekik semmit,  nem kaptak értesítést a nekem írt levélben szereplő, független szakértővel végzett állapotfelmérésről sem. Annak az LDM honlapján sem látni nyomát, pedig az ilyen ügyeknek ott többnyire nyoma van.  A “2014. évi munkajelentésben” például ez olvasható: “2014.04.11. Badacsony, Egry József Muzeális Kiállítóhely éves helyszíni bejárás – Ludvai Zsuzsanna restaurátor – korszerűtlen épület több gondot okoz, világítás nem megfelelő a műtárgyaknak.“

Az LDM képviselői által 2021. július 16-án rögzített jegyzőkönyv szerint: “Az állományvédelmi helyszíni bejárás során újra megvizsgáltuk az épület klimatikus körülményeit, hő, és fényviszonyait. Az épületbe belépve dohos szagot éreztünk, amely gomba spórák jelenlétére utal. BLSEC mérőműszerrel az alábbi értékeket mértük: relatív páratartalom érték: 61,2 %, a hőmérséklet: 27 °C, UV érték délelőtt 10:30 körül: 136 pW/lumen (a megengedett maximum érték; 25 pW/lumen, de lehetőleg ki kell küszöbölni). Az ablakok UV és fény védelme nem megoldott, illetve egyedüliként az emeleti nagy kiállító terem (tető magasságában elhelyezett) ablakait fehér textillel árnyékolták” – írták többek között egy kánikulai napon arról az épületről, ami akkor már 21 hónap óta a szó szoros értelmében zárva volt. Amit korábban ugyanez a veszprémi múzeum alakíttatott ilyenné, és 2007-ig működtetett is ugyanezekkel a problémákkal.

Mint a jegyzőkönyvből kiderül, a bejárásra azért került sor, mert a tomaji önkormányzat augusztusban és szeptemberben ki szerette volna nyitni a kiállítást. A nyitáshoz az LDM a klíma és a szellőztetés rendezése mellett külön feltételként szabta, hogy a képek fogadása előtt fertőtlenítsék az épületet a gombák miatt. Be is került feladatként a tomaji képviselő-testület augusztus 25-ei ülésére készített polgármesteri határozati javaslatba: “a képviselő-testület felkéri a város kulturális intézményét, hogy a jegyzőkönyvben leírtak figyelembe vételével az épület fertőtlenítéséről gondoskodjon“. De a fertőtlenítésből végül nem lett semmi. Így a nyitásból sem.

“Ezt a ruhát ne húzzuk magunkra!”

Az ügy vitája során Krisztin N. László polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy “a képeket szállító ládák gombásodtak, nehezen eldönthető, hogy mi okozta ezt”. Az volt a javaslata, hogy “ezt a ruhát ne húzzuk magunkra, amíg meg nem vizsgálják, hogy a ládáktól történt-e a fertőzés, vagy a múzeumban való tárolástól!”
Beszélt arról is, hogy 2021-ben próbálkoztak “egy segítő üzemeltetőt hozni, aki vállalta volna a kulturális intézménnyel együttműködve az épület hasznosítását a badacsonytomaji kultúra javára. Egyeztetni kell a Múzeum Igazgatósággal, hogy számíthatunk-e a képekre. Ha nem, akkor más típusú üzemeltetésben kell gondolkodni”. A képviselőknek azt javasolta, hogy “a határozatban egy mondat legyen, miszerint megismertük és tudomásul vettük az előterjesztést“. Így is lett.

A mindent megoldó pályázatban bízva…

Az emlékmúzeum zárva tartásának ügye a decemberi közmeghallgatáson került újra terítékre egy állampolgári kérdés nyomán. A polgármester válaszában elmondta, hogy a hivatalos álláspont szerint az épület belseje gombás, ezért az idén a képeket nem kapták meg. Kívülről tatarozni kellene, és nincs fűtése. Az energetikai felújítás ezt a célt szolgálná. Talán pályázati lehetőség is lenne, de a múzeum az állam tulajdona, az önkormányzat csak a kezelője. Vizsgálják, hogy kezelőként lehet-e rá pályázni. “Ha nem, akkor bajban vagyunk, mert Egry képeket valószínűleg nem kapunk bele többet” – fogalmazott.

Most itt tartunk. A záró mondatok alapján még azt is gondolhatnánk, hogy minden rendben van, illetve lesz. De ha visszanézünk az emlékmúzeum létrejöttére és eddigi történetére, láthatjuk, hogy nincs sok okunk a bizakodásra. A problémákat régóta ismerik, és egy-két függöny, egy nem használt klíma felszerelésén kívül nem sokat tettek.

Valójában nem a penészgomba tehet a kialakult helyzetről, az igazi felelősöket máshol kellene keresni. A jó szándékú hozzá nem értés, a sóherség, a pénzszórás, a rendkívül fékezett gondolkodás és a felelőtlenség egyaránt szerepel abban a fél évszázados történetben, aminek eredményeként 2019 ősze óta elzárva tartják előlünk Egry József képeit.

Végre Egryre is gondolni kellene

Mit lehetne, mit kellene tenni? Külső hőszigetelő réteggel kellene ellátni az épületet. Ki kellene építeni egy napenergiával működő korszerű klimatizáló rendszert, amelyik egész éven át megfelelő hőmérsékletet és a páratartalmat biztosítana a képek bemutatásához, tárolásához.

De el kellene végezni olyan, szinte filléres dolgokat is, amit már régen meg kellett volna csinálni, ha az LDM komolyan veszi a képek őrzésével kapcsolatban magára vállalt feladatot, a tomaji önkormányzat pedig a működtetésnél vállalt gondosságot. Nem lehetett volna eddig sem pénz kérdése az ablakok bevonása fényvédő fóliával, a képeket nem károsító világítótestek és érzékelők telepítése, hogy egy-egy teremben csak akkor legyen nagyobb fény, ha ott éppen tartózkodik valaki. Ha eddig nem tették, legalább most meg kellene csinálni.

Ha a fenti munkákat nem az XY Bau-ra bízzák, biztosan kijön százmillióból, ami nem kis összeg, de jelentéktelen pénz azokhoz a milliárdokhoz képest, amit mostanában elköltöttek, vagy éppen most is költenek Badacsonytomajon a közös kasszánkból. Jutott haveri borászatokra, vendéglőkre, szálláshelyekre, hegyi utakra, gigakálváriára, látogatóközpontra, csak Egryre nem jutott semmi. Persze szó sincs valami negatív kivételezésről. Ugyanez az értékápolás jelenik meg abban is, ahogy Udvardi Erzsébet hagyatékának bemutatásához sehonnan sem akar összejönni 10-20 millió egy tetőcseréhez.  Ilyen ügyeknél jut eszembe az érintettek fékezett gondolkodása – hogy szépen fogalmazzak.

Az anyagiakon túl az Egry József Emlékmúzeum megújításának, hosszú távú normális működésének alapfeltétele, hogy először az épületet, majd a képeket is átadják az emlékmúzeum működtetőjének – jelenleg a badacsonytomaji önkormányzatnak. Természetesen azzal a kikötéssel, hogy az épület csak Egry képeinek bemutatására, megőrzésére használható. Amennyiben a badacsonytomaji önkormányzat továbbra sem tud felnőni a feladathoz, meg kellene fontolni a másik balatoni lakóhely, Keszthely bevonását a hagyaték őrzésébe gondozásában. Azt semmiképp sem szabadna hagyni, hogy a képek Veszprémben egy raktár ládáiban penészedjenek mindenki elől elzárva.

A hagyaték biztonságos megőrzésének és a korábbinál több embert vonzó bemutatásának biztosítéka lehetne egy valós döntési jogkörrel rendelkező “kuratórium” felállítása. Ebben az Egry-kultusz ápolásában már eddig is bizonyító személyek, művészeti iskolák, Egry-képekkel rendelkező gyűjtők és közgyűjtemények olyan képviselői kaphatnának helyet, akik szívesen tennének valamit Egry bemutatásáért, megismertetéséért, és akár másokat is bekapcsolnának ebbe a munkába. Ezt a testületet pályáztatással is fel lehetne állítani, hogy előre megismerhesse mindenki a jelöltek elképzeléseit.

Természetesen az is egy megoldás lehet, ha ismét jön egy pártvezető, aki pillanatnyi érdekei szerint jó lehetőséget lát az Egry-kultusz felkarolásában, és megfelelő kapcsolatai is vannak a felújításhoz szükséges pénz megszerzéséhez. De ha megint csak ilyen megoldás születik, akkor valószínűleg továbbgörgetjük az ötven éve élő problémákat is.

Az eddigiek alapján a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumtól én nem sokat várok. Annyit azért talán meg tudnának tenni, hogy Egry náluk őrzött műveit a közelgő születésnapjáig megfelelő minőségben lefotózzák, és összeállítanak belőlük egy virtuális tárlatot. Ha élőben nem is, legalább így megcsodálhassuk a képeket!

Az biztos, hogy Egry az eddigieknél sokkal többet érdemelne. Ahogy mi is.

•

Kiegészítések 2023 tavaszáról

Kiegészítés 1.: A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum 2023. június 24-október 29. között kiállítást rendez “Egry József 140 – Balaton, Szicília, Nervi” címmel. – a kiállításról itt talál információt:  https://www.ldm.hu/hu/kiallitas/egry-jozsef-140-balaton-szicilia-nervi-2023-06-24

Kiegészítés 2.: Információim szerint a badacsonytomaji önkormányzat is arra készül, hogy májusban újranyitja az Emlékmúzeumot. A saját tulajdonában lévő Egry képek – Fischer Annie örököseinek adománya – mellett egy Egry-gyűjtő képeit és kortárs alkotásokat állítanának ki.  Ehhez az egykori műterem felett évek óta éktelenkedő vakolathiba eltüntetését megkezdték, és belső festést is terveznek a 3,5 éve zárva lévő épületben. (A nyitás a fentiek szerint megtörtént.)

A veszprémi időszakos kiállítás és az emlékmúzeum részleges újranyitása jó lehetőséget ad az Egryvel való találkozásra, de továbbra sem jelentenek valódi lépést ahhoz, hogy Egry végre valóban otthonra találjon Badacsonyban és a Balatonnál.

Győrffy Árpád

(Az írásban szereplő reprodukciókat Győrffy Árpád készítette, a korabeli lapok forrása az Arcanum Digitális Tudománytár volt.)

•

Ha érdekesnek találta az írásomat, segítsen azzal, hogy megosztja, ajánlja ismerőseinek is!

 

Iratkozzon fel a balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)