Kis-balatoni bicikliút – kerékpárral Matula bácsi földjén

Nagyon kellemes egész napos programot csinálhatunk magunknak a Kis-Balaton nyugati tavát körbejáró biciklitúrával. Az optimális hosszúságú, barátságos domborzatú tájon vezető kirándulás több érdekességet is tartogat számunkra. 

 

A jelenlegi írás afféle 1.0-ás változat, amit várhatóan még csiszolgatni, bővíteni fogok.

Mielőtt elindulnánk, jó tudni, hogy a mintegy 42 kilométeres útnak csak kisebb része önálló bicikliút, de egyes szakaszokat leszámítva a használt közutakon is nyugalmas lehet a kirándulásunk. Főleg akkor, ha a túrához a teherautó mentes hétvégi napokat választjuk.

A részletes leírás előtt röviden arról, hol is található ez a hely, miért nevezzük Kis-Balatonnak. (Akit csak a konkrét útvonal érdekel, itt bátran lapozhat.)
A 19. század második feléig a Balaton a jelenleginél sokkal nagyobb és mélyebb volt. Az időről-időre elöntött partközeli területeken túl volt egy gyakorlatilag állandónak mondható plusz medencéje, a mai délnyugati végpont, a Fenékpusztánál található Zala-torkolaton túli terület, as ősi Kis-Balaton.

A Kis-Balaton egy régi ábrázolása

Abban az időszakban a Balaton nagyon változó vízállású tó volt, a parti területein időről-időre szabályos árvizek alakultak ki. Az északi partot kevésbé érintette mindez, mert meredekebb lévén csak kisebb területet öntött el a víz. A déli parton azonban végképp kezelhetetlenné vált a helyzet, amikor az 1800-as évek közepén elkezdődött a fürdőházak építése és a közlekedési infrastruktúra, különösen a déli vasút kialakítása. Ezeket csak úgy lehetett viszonylagos biztonsággal használni, ha a tó vízszintjét szabályozzák. Ezért építették meg a siófoki Sió-zsilipet. Az 1863. október 25-én átadott berendezéssel a korábbinál mintegy 3-4 méterrel alacsonyabb szinten tudták stabilizálni a tó vízszintjét. (Igaz, ez az első évben nem is a zsilipnek, hanem a szokatlanul száraz időnek volt köszönhető.)
Az alacsonyabb vízszint következményeként gyakorlatilag eltűnt a Kis-Balaton, medre szárazra került, egy nádas, sásos terület alakult ki a helyén. Ezen a területen ebben az időben még nem létezett a Zalának igazi medre, a folyó Sármellék előtt kiterült a lápban, és úgy szivárgott a torkolat felé.
A Zala-medrét és a hozzákapcsolódó két oldali árvízvédelmi töltést a Festeticsek építették ki az 1920-as években a Balatontól elvett területen. Ezzel a víz teljesen elválasztódott a nádasoktól. Amit a folyó magával hozott a vízgyűjtő felső területeiről, az szinte érintetlenül bejutott a Balatonba, megszűnt az a szűrő, amelyik ezeket az anyagokat addig leválasztotta.
A szerves anyagok, növényi tápanyagok tóba jutásának megnövekedése nagyon hamar jelentős változásokat hozott a tó életében. Az 1960-as, 70-es években többször is hatalmas algásodás zajlott le a Balatonon, amit többször halpusztulások is kísértek.
A vízminőség annyira leromlott, hogy az már megkérdőjelezte a tó turisztikai hasznosításának lehetőségét. Erre a helyzetre reagálva született egy program, aminek része volt a Kis-Balaton “visszaállítása” is. Azt szerették volna elérni vele, hogy a Zalából érkező víz lényegesen tisztábban jusson a Balatonba.
A munkát két fázisban tervezték. Az 1980-ban elindított első ütemben gyakorlatilag egy tavat hoztak létre a Zala régi völgyében, a Zalakarostól északra illetve keletre eső területeken. A “Hidvégi-tónak” elnevezett 18 négyzetkilométeres folyóvölgyet 1985-ben árasztották el. Valójában több egy tónál, mert terelőtöltések építésével a korábbinál hosszabb útra tudják kényszeríteni a Zalát.
A víz a tározó nyugati oldala és a középen kiépített terelőtöltés között először lemegy dél felé, töltés végétől visszafordul északi irányba, majd Balatonhídvégnél elhagyja a tározót, és elindul a Balaton felé.
Az eredeti folyómedernek az itteni szakaszát eredetileg néhány nap alatt tette meg a víz, most a helyette kiépített tározóban 30 napig tart az útja. Így mindenféle vegyszeradagolás nélkül, kizárólag a természetes folyamatoknak köszönhetően a szennyezés jelentős részét lerakja a folyó, a Balatonra legnagyobb terhelést jelentő foszfor körülbelül felétől megszabadul.

A két térkép bal oldalán sötétkékkel látható Hídvégi-tó. A 2. ütemben megvalósuló rendszer már nem ennyire egybefüggő tó lesz, inkább sok kisebb vízfelületből álló mocsárnak látszik

A mi túránk az 1985-ben elkészült területet járja körül. Az északi részen a part közelében, sőt a csücskét keresztezve, a déli részen viszont jó messze kerülve halad az utunk.

Az itt látható – 90 fokkal jobbra fordított – térképen a sötét szürke, kék folt a tó vízfelülete. A piros színnel jelölt szakasz a Zala töltésén kiépített bicikliút – a kiindulás helyünk a piros pontnál lesz

Mivel körtúráról van szó, gyakorlatilag bárhonnan elindulhatunk, de nagyon jó kezdőpontnak ajánlkozik a tó Zalavár felőli oldalánál található műemléki, múzeumi központ, a Vársziget. Itt kávézhatunk, mosdót is találunk, látnivaló is van, és ami nagyon fontos, viszonylag biztonságos körülmények között és ingyenesen itt hagyhatjuk az autónkat.

Ilyen kép fogad bennünket, amikor Zalavár felől megközelítjük az indulási helyünket

Mosaburg (Mocsárvár), illetve Zalavár-Vársziget írásos története több mint ezer évre tekint vissza. Már a 9. század közepén fontos hely volt, egy Priwina (Pribina, Privina) nevű morva herceg kapta hűbérbirtokként Német Lajos keleti frank uralkodótól, miután a mai Nyitra környékéről elüldözték. Ami biztos, hogy többször tartózkodott itt hosszabb ideig a neves bizánci filozófus, hittérítő, nyelvtudós, Cirill, a szláv írás megalkotója és testvére, Metód, aki később egy ideig itt működtette a pannóniai érsekségének központját.
A hely jelentősége a honfoglalás után is megmaradt. Az Árpád-kor vége felé az itt épített monostor hiteles helyként működött, majd a 16. századtól megerősített falakkal végvárként használták. A török kiűzése után, 1702-ben ezt is felrobbantották Lipót császár parancsára.

Mindez talán azért fontos, mert az utóbbi évtizedekben erre a múltra építve egy multikulturális emlékhelyet alakítottak ki az egykori Vársziget területén. Ezért mielőtt elindulnák, érdemes körülnézni.
Az egyik látványosság egy Árpád-kori templom, pontosabban annak mása. A Szent István tiszteletére emelt hófehér kápolnát 1996-ban építették egy, eredetileg a 11-13. század között álló, egyhajós, félköríves szentélyzáródású templom alapfalaira. A kápolna falában látható oszloptörzs még ennél is régebbi, valamikor a római időkből származik. Az eredeti templom alapjában találták. A középkorból maradt fenn az oltár alatt látható oltárlap is, ami Zalavár községben került elő. Az elmúlt évtizedekben a templom környezetében lezajlott ásatások mintegy 700 sírt is feltártak. Több ékszer, ruhadísz is előkerült a sírokból.
A közelben megnézhetjük a 9. századig visszanyúló templom és a későbbi monostor rekonstruált alapjait.

A rekonstruált Árpád-kori templom a szentély felől kivülről és maga a szentély bentről Zalavár-Várszigeten

A római oszloptörzs a templom belső falába építve

Cirill és Metód emlékmű, valamint a háttérben egy 1938-ban. I. István halálának 900. évfordulóján emelt emlékmű, amivel az akkori megye a hajdan itt volt megyeközpontra is emlékezik. Ez az emlékmű már nincs meg, valahol a helyén áll a Makovecz-építmény, a történelmi együttes legfiatalabb eleme, egy sztupára, vagy koronás fejre emlékeztető millenniumi emlékmű, amit Zala megye fennállásának – első írásos említésének – ezer éves évfordulójára építettek 2010-ben Makovecz Imre tervei alapján. A belsejében egy életfa van a megye településeinek neveivel, és kiállításokat is rendeznek benne.

A Makovecz Imre tervei szerint készült kápolna, sztupa, vagy ki, ahogy akarja nevezni

Az életfa a Makovecz-szentély belsejében – a leveleken Zala megye településeinek neveivel

Talán a legfontosabb látnivalója a helynek a Kis-Balaton Ház, a környék élővilágát, történetét és a vízzel kapcsolatos munkákat bemutató kiállítással. Külön rész foglalkozik az egykori “Tüskevárral”, Matula bácsi hajdani világával és a róla szóló regény szerzőjével, Fekete Istvánnal. A makettek, monitorok, kitömött állatok, kukucskálókon nézhető mikroszkopikus felvételek, természeti zajok mellett van sötétszoba és webkamerás rendszer közvetíti a múzeum látogatóinak a Kis-Balaton látogatók elől elzárt részeinek életét.

A Kis-Balaton-ház a monostor rekonstruált alapjaival

Kis-Balaton Ház kiállítás – a földszinti bemutató egyik része

Sírmaradványok a középkor elejéről – Kis-Balaton Ház kiállítás

Ilyen ladikon járt talá Matula bácsi is

Egy szemléletes bemutató a Zala vízének átalakulásáról – Kis-Balaton Ház kiállítás

Kukucskáló fal…

… és amit a lyukakon át látni lehet

A Balaton jellemző halai egy korabeli ábrázolás alapján – Kis-Balaton Ház kiállítás

Matula bácsi kunyhója – benne egy öreg Tavasz tévé a Tüskevár egyik jelenetével

Pillantás az emeletről a földszinten elhelyezett téképre – Kis-Balaton Ház kiállítás

A gyerekek játszani, rajzolni is tudnak egy emeleti szobában – Kis-Balaton Ház kiállítás

Talán a fotók is bizonyítják, hogy tartalmas a kiállítás. Igaz, itt belépődíjat is kérnek az élményért (2013-ban 750 forintot)
A Kis-Balaton Ház szomszédságában kialakítottak egy érdekes játszóteret is. Ennek a szokatlan formájú hinták, mászókák mellett igazi különlegességei a működőképes vizes eszközök, szivattyúk, vízkerekek, szűrők, zsilipek és átemelők.

A játszótér és részletei a Kis-Balaton Ház mellett

A Kis-Balaton Ház mellett működik egy kerékpárkölcsönző is, ahol a valószínűleg uniós támogatással beszerzett bicikliket 750 Ft/óra; 1500 Ft/két óra; 3000 Ft/két óra feletti díjért kölcsönzik. A díjak nagyon túlzóak más kölcsönzőkhöz képest. Van olyan kölcsönző, amelyik ennél olcsóbban ide is szállítja. Persze, mindenki maga dönti el, hogy saját vagy bérelt biciklivel túrázik-e.

Az indulási pont megismerése után végre rátérhetnénk a konkrét túraútvonalra. Most már nem akarom húzni az időt, de mielőtt valóban elindulnánk Zalakaros felé, érdemes egy kis kitérőt tenni ellenkező irányba a közeli Récéskút-szigeten lévő romokhoz. Ezt ugyanis visszafelé sem érintenénk, mert egy kis kiágazása a kirándulásnak.
Először Zalavár irányába kell mintegy 400 métert kerekeznünk, majd amikor az utat keresztező Kis-Zalát elhagytuk, balról, tehát az út északi oldalán láthatunk egy táblát, ami a “Récéskút-sziget” felé mutat. Mintegy 350-400 métert kell északra menni a folyóval párhuzamos ösvényen, majd onnan jobbra fordulva találjuk a kitáblázott romot.

Bejárat a zalavári útról a récéskúti templomrom felé vezető ösvényre

Még az is lehet, hogy a bevezetőben erről írtam olyan hosszan a morva hercegek hagyatékaként, csak nem ott volt, hanem itt van. Ezt persze bízzuk a régészekre. A lényeg, hogy 1946-ban itt megtalálták egy bazilika alapfalait. Sőt a régészek szerint a 9. században már biztosan állt itt egy templom, amire a 11. században ráépítették a háromhajós bazilikát. Mint az alapokból kiderült, a két oldalhajó a főhajóval azonos hosszúságú volt, délnyugati sarkán torony állt. A templom a 16. században vesztette el szakrális funkcióját. A romjai fölé őrtornyot építettek.

A récéskúti vagy Récéskút-szigeti bazilika rekonstruált egykori alapjai

A bazilika romjainak megtekintése után most már valóban induljunk el Zalakaros felé.
A 42 kilométeres távot három nagyobb szakaszban járjuk be. Az első a Várszigettől a Hidvégi-tó nyugati megkerülésével Zalakarosig tartó rész, ami mintegy 15 kilométer hosszú. Onnan egy hosszabb pihenő után megyünk a Kánya-vári szigetig, ami újabb 15 kilométert jelent. Majd végül letekerjük a maradékot. Természetesen közben többször is megállhatunk – amihez még külön javaslatot is adunk. A túra megállókkal, nézelődéssel és a kényelmes tempóval együtt is belefér egy nem túl hosszú napba – akár még ősszel, vagy tavasszal is.

A kis-balatoni bicikliút térképe – a Zalavár-Vársziget és Zalakaros közötti szakasz

Utunk első, két kilométeres szakaszát a Zalavár felől jövő 7512-es közúton tesszük meg. Közben persze elhaladunk a kiindulási pontunk mellett. A járműforgalom nem túl nagy, az út állapota megfelelő.
A Várszigettől 300 méterre kezdődik a Hidvégi-tó északi és déli medencéjét elválasztó töltés. Ezen megyünk nyugati irányba még másfél kilométert. Itt az év nagy részében horgászokat láthatunk mert a töltés azon ritka kis-balatoni területek közé tartozik, ahol engedéllyel rendelkező normál halandóknak is lehet pecázni.

A Hidvégi-tó északi és déli részét elválasztó gát a pecásokkal

Az útnak ez a szakasza gyakorlatilag vízszintesen halad Újszabar-pusztáig, ahol elérjük a 7522-es közút elágazóját. Itt déli irányba fordulunk, és hosszabb-rövidebb önálló kerékpárút szakaszokat kivéve 7522-esen tesszük meg a Zalakarosig hátralévő 13 kilométeres távot. (Az elágazó után nem sokkal jobbról van egy étterem. Hogy milyen minőségű, nem tudom, de egy italra, kávéra biztosan jó lehet.)

Az újszabari elágazó

A forgalom az új szakaszon is elviselhető nagyságúnak tűnt többszöri utunk alatt is. Mivel az út széle felé sok vályú és gödör van, én a felezővonal közelébe húzódva szoktam menni. Ehhez persze fel kell venni a láthatósági mellényt, és türelemmel kel viselni a bicikliseket félretolni akaró autósok dudálását.

A túra első észrevehető emelkedője közvetlenül az Újszabar-pusztai elágazónál kezdődik és egészen Zalaszabar széléig tart. A mintegy másfél kilométeres szakaszon 30-35 méteres szintkülönbséget kell legyűrni, ami legfeljebb szembeszéllel nehezítve számít komolyabbnak.
Közben a Kis-Balatontól legalább egy kilométerre eltávolodtunk, de a táj nagyon szép így is. Balról, a tó felől közvetlenül mellettünk általában legelők, vagy kisebb facsoportokkal tarkított legelőerdők szegélyezik az utat. Messzebb, az alig látható nyílt víztükör előtt erődsáv húzódik. Jobbról művelt mezőgazdasági területeket láttunk. Legutóbb éppen kukoricával találkoztunk többnyire.

Az Újszabar utáni aszfalt kivállasodása azt jelzi, hogy járnak erre nehéz járművek is

Kilátás balra a Hidvégi-tóra, avagy a Kis-Balatonra

Kilátás jobbra, a dombra felfutó mezőre

Az első igazi település a hatszáz lakosú Zalaszabar. Normál falu rendes vegyesbolttal, kocsmával – bocsánat, falatozóval. Ami nekünk igazán különlegessé tette, az a Puskás-szobor a falu közepén. “A sport megtanít becsületesen győzni és emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít” üzeni a legismertebb magyar bronzból készült mellszobrának talapzatán lévő szöveg (Hemingway tollából).

Megérkeztünk Zalaszabarra

Puskás Öcsi a falatozó előtt

Amikor odaértünk, épp egy helyi arc lépett ki szódával kezében a szomszédos falatozóból. Megkérdeztem, mi köze van a faluhoz Puskásnak. Pillanatnyi elbizonytalanodás kivágta magát, az avatáson mintha azt mondták volna, hogy itt született – mondta.
Utólag tudom, hogy “Öcsinek” semmi köze nem volt korábban a faluhoz, csak itt gondolták úgy elsőként az országban, hogy szobrot kellene állítani az Aranycsapat kapitányának, teret kellene elnevezni róla, és meg is csinálták. A tudósítások szerint a szobor 2007-es leleplezésére eljött két egykori madridi csapattársa, José Emilio Santamaria és Ignacio Zoco Esparza, valamint az özvegye és az Aranycsapattól Buzánszky Jenő. Az MLSZ és az aktív focisták távolmaradtak.
A Puskás tér másik felét egy fából faragott Szent István szobor, meg egy 56-os kopjafa vigyázza. A falatozóban egy korsó Aranyászokért 300, a hosszúlépését 80 forintot kértek. Pizzát 950-ért, melegszendvicset 380-ért adtak volna mirelitből melegítve.
A községben van egy szép klasszicizáló stílusú harangtorony is a 19. századból a falu “belső” részén, a 7525-ös út mellett, de ezt most kihagytuk.

A faluvégén, a focipálya mellett volt még egy söröző, de itt már nem álltunk meg, átadtuk magukat a lejtő örömének. Igaz, csak rövid ideig tudtuk, mert nem sokkal a falu után már vége is lett a gyors száguldásnak. Innen a következő hat kilométeren egymást váltották a kisebb lejtők, emelkedők. Szinte mintegy hullámvasút, olyan volt ez a szakasz. Mivel csak 10-15 méter volt a szintingadozás, nagyon kellemesen lehetett itt is haladni.

Nagyon szép táj Zalaszabar után

A következő falu, Nagyrada határa alig másfél kilométerre volt a szabari focipályától. A község neve valószínűleg ismerősen cseng az idősebb korosztályhoz tartozóknak az egykor nagyon népszerű “Rágjon meg a radai rosseb!” (rossz seb) káromkodásból. Most már legalább tudtuk, hogy honnan származott.
Az ötszáz lakosú faluban egy neoromán és neogótikus jegyeket hordozó templom nyúlánk tornya köszönti már messziről az érkezőt. Ezen és az első világháborús emlékművet díszítő kékruhás “Magyarok Nagyasszonya” szobron kívül más normál “turisztikai látványosságot” nem láttuk.

A nagyradai torony

A Magyarok Nagyaszonya a világháborús emlékmű tetején

Volt persze itt is vegyesbolt, kocsma, meg úgy egyébként nagyon takaros falunak tűnt, ahogy az előző is. Egy szakaszon még a főútról is lemehettünk volna a vele párhuzamosan haladó szervizútra, de itt sem zavartunk senkit.

Garabonc – vagy ahogy később kiderült: Kisrada – határában az út baloldalán igazi bicikliút fogadott bennünket. Tábla is jelezte, hogy kötelező használni. A falu elején láttunk egy aranyos kis tagbaszakadt katolikus templomot. A felirat szerint 1938-ban, Szent István évében építették.
Később derült ki egy buszmegálló feliratából, hogy valójában még az egykori Kisradán vagyunk, az igazi Garabonc majd csak a Garabonci-patak után jön.

Garabonc, Kisrada – a falu kezdete

Az 1938-ban épült apró templom – Garabonc, Kisrada

Egy valamikor szebb kort látott ház – Garabonc, Kisrada (Torockón van ilyenekből egy egész sor)

Komoly vadászterület lehet ez a vidék. Az egyik ház előtt a füvön éppen két szarvast és egy őzet fejeztek le. Vadászatról hozták, itt bontották szét őket. Szerencsére későn érkeztünk, így már csak az eredményt láthattuk, magát a levágást nem.

Sokáig gondolkodtam, feltegyem-e ezt a fotót. Talán az elrettentéssel több a pozitívuma

Garaboncon is van egy szép harangtorony, és több, valószínűleg a két világháború között épített ház is mutatja, hogy voltak nagyon tehetős korszakai a 750 lakosú falunak. A mai arculatán is látszik, hogy már csak néhány kilométerre vagyunk Zalakarostól. A házak többsége jó állapotú, legfeljebb az ízléssel voltak problémák némelyiknél. A falu előtt és a faluban is több tábla jelzett jobbra, a hegyoldal felé borpincét, borászatot. S ahogy az előző falvakban itt is voltak a szőlőhegyek felé mutató bicikliúttáblák.

A garabonci harangtorony gólyafészekkel és vezetékekkel

Az első szakasz záró emelkedője Garabonc túlsó végén, a zalamernyei elágazó után kezdődik, és majdnem Zalakaros közepéig tart. A két kilométeres távon 25 méterrel kell feljebb mennünk. Szóval, semmi komoly. Inkább magára a bicikliútra kell figyelni, ami a közút Kis-Balaton felőli oldalán megy. Nagyon repedezett az aszfaltja. Hol valami komolyabb gyökér nyomta fel, hol meg az alapozás lehetett gyenge. Zalakaros elején már a fű is besegít a rongálásba, kisebb-nagyobb csomók feszegetik szét a burkolatot.

Garabonc után egy romló felületű bicikliúton mehetük tovább – még egy darabig. Ha a két oldalra ültetett diófák beindulnak, még jobban szétszedik az aszfaltot – igaz, nagyon kelleme lesz az árnyék

Így kezdődik a bicikliút a zalakarosi házaknák – a növények magukat nem kímélve dolgoznak az aszfalt felszámolásán

A járdává alakuló bicikliút az első elágazóig, egy templomig tart, ahol csak annyit jeleznek, hogy itt vége van. (Mint később a fotókról kiderült, a főút jobb oldalán volt egy tábla, hogy a bicikliút elkanyarodik, de mi ott az út bal oldalán futó bicikliúton nem nagyon figyeltünk arra, mit üzennek a másik oldalon.)
A templom körbejárása közben vettük észre, hogy a másik oldalon a járdával közösen továbbfolytatódik a bicikliút. Így volt ez egészen a város túlsó végén lévő fürdőig. Csak közben Árpád vezér emlékművénél vissza kellett mennünk az út bal oldalára.

Itt nem vettük észre, hogy a másik oldalon folytatódik a “bicikliút”

A fürdőnél fordultunk vissza

Batthyány Lajos és az aradi vértanúk emlékműve egy parkban a bicikliút mellett

Ennyire nem akar hanyat dplni a templom, csak kicsit közelről készült a fotó

Egy helyen fagyiztunk. A hely elegáns volt, de sem az árak, sem az ízek nem győztek meg bennünket, így legközelebb másnál próbálkozunk.

A pihenő után elindultunk az út még hátralévő 27 kilométeres részére. A fürdőtől mintegy másfél kilométert kellett visszafelé megtennünk, hogy – még Zalakaroson belül – elérjük a zalakomári elágazót. Innen a 7521-es számú közúton mentünk tovább.

A piros nyíllal jelzett ponttól indultunk, Balatonmagyaród után a Kánya-vári szigethez tértünk le balra. Után a jobbra a két zöld pötty a madárlesünk helyét mutatja

A város széle előtt bicikliút kezdődött a közút mellett, de csak mintegy másfél kilométeren át tartott, egy Újmajor néven jelölt házcsoportig. Utána megint a kisforgalmú közúton tekertünk tovább.

A város zalakomári végén kezdődő bicikliút nagyon rövid szakasz után a másik oldalon folytatódik – az átkeléssel többet vesztünk biztonságban, mint amit az úttal nyerünk

A “repülőtér” előtt véget is ér a bicikliút

Már Zalakomárhoz közeledve értük el a galamboki elágazót, ahol egy kis kápolna áll, előtte egy kereszt. A kápolnát és a feszületet egyaránt a közelmúltban festették ki. Teljesen másképp mutattak, mint néhány évvel ezelőtt más színekkel. Az új látványban szerepe volt annak is, hogy kivágták a kápolna előtti fákat.

Zalakomár előtt – a felső-töllösi kápolna régen

Zalakomár előtt – a felső-töllösi kápolna ma

Zalakomár előtt – a felső-töllösi kápolna belülről

Innen még másfél kilométerre volt Zalakomár, pontosabban annak északi, kiskomáromi része. A falu előtt egy kisebb patak, a “Mosó” keresztezte az utat. A medrében gyerekek és felnőttek próbáltak pecával, meritőhálóval rákot, halat fogni. Úgy tűnt, nem nagy sikerrel.

Éppen sokan jöttek szembe

A srác rákra hajtott a hálójával, de nem igazán sikerült neki

Kis-balatoni bicikliút – Zalakomár előtt – táj az út baloldalán

Hat kilométert jöttünk Zalakarostól addig, hogy Zalakomár Kiskomárom nevű részében elérjük a 6831-es utat, ami Zalamagyaród illetve Zalavár felé vezet. Ahogy az útkereszteződésben lévő szép barokk templomtól haladtunk az Árpád utcán a falu széle felé, egyre több lett a lepusztult épület. Ablakok hiányoztak, a füsttől kormos fal azt mutatta, hogy a szobákat afféle szabadkéményes konyhaként is használták, ha úgy adódott. Itt egyébként az út jobb oldalán lévő járdát bicikliútként lehetett használni. Középtájon van benne egy feszület – azt érdemes kikerülni.

Egy félig kész, félig romos épület Zalakomár elején

Zalakomár – bicikliút a járdán

Zalakomár – egy szebb napokat is látott ház macskákkal

és egy másik – macskák nélkül

A 6831-es úton sem találkoztunk jelentősebb emelkedőkkel, de a forgalom nagyobb volt a korábban tapasztaltnál, pedig vasárnap jártunk arra. Azt mondják, ez az út csak a két hétvégi napon alkalmas a biciklizésre, amikor a teherautók nem közlekedhetnek.
Jobbról a kukoricatáblában láttunk egy nagy olajpumpát, nem messze tőle pedig valami tároló vagy szivattyúállomást lehetett. Bal kéz felől erősen lejtett a rét a völgyben lévő erdő felé. Itt a tó még nem kezdődött el.

Talán olajtároló lehet

Ez meg egy méretes olajpumpa

Tíz kilométer letekerése után haladtunk el a Kápolna-pusztai bivalyrezervátumhoz vezető út elágazója előtt. A Zala és Somogy megyét elválasztó Határárok mellett fekvő állattelepet húsz éve szerezte meg a Balaton-felvidéki Nemzeti Park elődje a Nagykanizsai Állami Gazdaságtól, hogy az ott található két tucatnyi házibivalyt, s velük a hazai bivalyállományt megőrizzék. Ma mintegy 200 bivalyt gondoznak. A telepnek a kezdetektől feladata volt a bivalyok bemutatása is. A látnivalók többségét egy másfél kilométeres tanösvényre fűzték fel. Az állomásokon képekkel illusztrált részletes leírást találunk a látott, illetve szerencsés esetben látható dolgokról. A rezervátum fogadóépületében a Kis-Balaton élővilágát bemutató múzeum és a bivalytartás történetét bemutató kiállítás egészíti ki a látnivalókat. A másfél kilométeres, mintegy 45 perc hosszú sétáért a felnőttektől 650, a diákoktól 500 forintot kérnek.

Bivalyok Kápolnapusztán

Ez a kettő borjú éppen most született – pontosabban akkor, amikor ott jártunk

Mezőgazdasági gépek, eszközök és otthoni használati tárgyak

Ürgeles a legelőn

Mi most kihagytuk a bivalyokar, mentünk tovább a lejtő aljában lévő következő község, Balatonmagyaród felé. A több mint két kilométer hosszú települést a 11. kilométernél értük el. Sokkal gondozottabbnak látszott, mint az előző.

Egy szép kereszt az árnyékos diófa alatt

Balatonmagyaród

Balatonmagyaród katolikus templom

Nagyon beleillet a faluképbe ez a bolt – 🙂

A 99-es számú ház előtt megálltunk kicsit beszélgetni Szalai Géza bácsival, aki a kispadon ülve a Petőfi Rádió zenéjét hallgatta. Később felesége, Teri néni csatlakozott hozzánk.
Ez a falu “nem hegyes népség”. Mármint nem rátarti, beképzelt, magyarázták a szót. Azért olyan szép minden, mert összefognak az emberek. A munka és a pénz persze sokkal kevesebb, mint régen a téeszes időkben volt, de valahogy megélnek. A kihaló családok helyére több német, osztrák és angol költözött. Igaz, ők mostanában ritkábban járnak ide.
Megtudhattuk azt is, hogy Teri néni a grillázs, a habcsók és a rétes készítés nagy mestere. Grillázs tortáit szerte az országba, de még Európa távolabbi részeibe is viszik. Meg is néztük a legújabb grillázs költeményeit, és meg is kóstolhattuk a selejtbe ment anyagot. Nagyon finom volt.

Balatonmagyaród – Teri néni a grillázscsirkékkel

Még marasztaltak volna bennünket, de még jó napsütésben akartuk befejezni a túrát, így elköszöntünk.
Balatonmagyaródon is az egyik járdát jelölték ki biciklizésre. A bicikliút a falu végén is tovább folytatódott, csak kétszáz méter után vettem észre, hogy jelöletlen zsákutcába jutottam. Mivel mély árok volt a közút és a bicikliút között, majdnem a faluig vissza kellett menni, hogy az útra kijussunk.

Itt a vége, fuss el véle – pontosabban fordulja vissza, ha nem akarsz árkot mászni

A falu végétől újabb egy kilométert kellett megtennünk a Kányavári-szigetre vezető út elágazójáig. Itt egy tábla fogadott bennünket: Úthasználat csak saját felelősségre. Magyarázatra nem volt szükség, mert azonnal felfedeztük a méretes kátyúkat is.
Egy szép fasoron át, komoly lejtőn gurultunk le a sziget bejáratához vezető egy kilométeres úton.

A fagyissal még a Kányavári-szigetre vezető út előtt találkoztunk – talán onnan jött

Kis-Balaton Kányavári-sziget bejárati út

Kellemes hely biciklizésre, ha figyelünk a kerekünk alá – 2014 őszén felújították az utat. Rövidesen frissítem ezt a részt

A sziget bejáratánál parkolót, WC-t alakítottak ki, és árusok is vannak az év nagy részében, akik gyümölcsöt, mézet, házi készítésű lekvárokat, befőtteket és pattogatott kukoricát kínálnak – szerintem magas árfekvéssel. A parkolóért 300 forint felett kell óránként fizetni az autók után, sőt a motorokért is kérnek napidíjat. Biciklivel az igazi. 🙂

Kis-Balaton Kányavári-sziget – árusok

A szigetre egy hatalmas fahídon lehet átmenni, amire mindkét oldalon lépcsőn lehet feljutni. Volt valamikor egy elektromos komp (tutaj) is, hogy kerekesszékkel, babakocsival is könnyen át tudjanak menni, de az átadás után nem sokkal ellopták belőle az akkumulátort – talán a motort is.

Ez a fotó valamikor 2003 körül készült a hídról. Azóta már jobban benőtte a környékét a természet, meg az anyagán is látszik, hogy nem igazán tartják karban

No, erre gondoltam. Ezen a két évvel ezelőtti képen jó látszik, hogy legalább egy kis olaj jót tenne neki – Persze ott jártunk óta már akár többször is lekezelhették

Talán egy ponty. A srác éppen akkor fogta, amikor arra jártunk

Nagyon szép a kilátás a hídról a vízre

Talán egy kócsag – felmentett voltam biológiából, így akár más is lehet

Ezekre inkább nem tippelek 🙂

A jelek szerint a madarak megszokták a látogatókat

A keskeny sziget mintegy másfél kilométer hosszan nyúlik el észak-déli irányba. A hídról az északi rész közepére, egy szélesebb részre jutunk, aminek közepén egy domb emelkedik, rajta egy fából készült kilátóval. Nem messze tőle tűzrakóhelyek is vannak a domb aljában. Akár nagyobb csoportok is kellemes pikniket tarthatnak itt – persze másokat nem zavarva. Ja, és tilos sátort verni. Horgászni reggel 4-től éjfélig lehet.

A Káyavári-sziget – a két pont között a híd

A híd másik végén ez a kép fogad bennünket – és a csend

Kis-Balaton – Kányavári-sziget – a kilátó előtt hengergőző gyerekek

Horgászok a parton – bőven van belőlük

Piknikezők a kilátódomb aljában

A híd feljáratánál és a szigetet behálózó Búbos vöcsök tanösvény mellett 15 táblán mutatják be a Kis-Balaton fontosabb növényeit, rovar- és madárvilágát, a vízvédelmi rendszer céljait, működését. Az ösvény hossza is mintegy másfél kilométer.
Kellemes sétát lehet tenni, és jót lehet üldögélni a víz mellett a madarakat, bogarakat figyelve. Biztosan vannak néha zajos társaságok, de a sziget elég nagy ahhoz, hogy egy csendesebb zugot találjunk.

A tanösvény 5. tánlája és egyben egy madárlesként működő palánk

Kilátás a Kányavári-szigetről

Az egyik erdei ösvény a Kányavári-szigeten

Egy másik ösvény

és egy harmadik – ahány, annyiféle, pedig elég kicsi terület

Budi is van – az igazi természetes megoldás 🙂

Kifelé a Kányavári-szigetről – pedig nem is volt igazán forgalmas nap

A következő rész közben kicsit elavult, mert a Kányavári-sziget és a madárvárta között elkészült egy aszfaltozott üzemi út, amit a biciklisek is használhatnak, így nem kell visszamenni a műútra. De ha valaki meg akarja nézni az alább leírt helyet, akkor érdemes. Rövidesen bővebben erről.

A szigetről továbbindulva még 12 kilométer volt hátra a túrából. Visszatértünk a 6831-es számú út elágazójáig, ahonnan éppen kettő kilométert haladtunk Zalavár irányába. Itt lekanyarodtunk jobbra, és az azonnal következő újabb elágazónál megint jobbra mentünk tovább. Mintegy 600-700 métert mentünk egy megművelt terület mellett, amíg egy sorompóhoz és valami szivattyúházhoz nem értünk. Innen visszafordulva, egy száz méterrel korábbi elágazásnál elkanyarodtunk balra, és alig kellett újabb száz métert megtenni, hogy a fák között jó rálátást találjunk a közelben húzódó Cölömpös árok vizes, mocsaras területén tanyázó madarakra. (Érdemes a térképre pillantani, ha nagyon megkevertem valakit.)

Útban a 6831-es úton a madárles felé

A bal alsó sarok felől mentünk a 6831-es úton az első elágazóig, ahonnan először az alsó, majd a középső, végül a felső piros pöttyig bicikliztünk el – majd vissza a 6831-esre, ahol rövid északi irányú haladás után balra befordultunk a bicikliút felé

Valahol a Zimányi árok környékén sorompó fordított vissza bennünket

Ezt láttuk a bokrokon átlesve

Miután kigyönyörködtük magunkat, visszamentünk majdnem a főútig, és az előtte lévő elágazónál elmentünk a másik irányba – most jobbra. Így gyakorlatilag a mezőgazdasági terület északi oldalán kerülve mentünk vissza a mocsaras terület széléhez. Innen is sok érdekes madarat láttunk, és elhaladtunk egy homokfal mellett, amit valószínűleg gyurgyalagok lyuggattak teljesen szitává, csak a szeptember végi túránk idejére már elköltözhettek melegebb vidékekre, mert nem láttunk egyet sem. Néhány nagyobb lyuk alapján arra gondoltunk, hogy róka is lakhat a homokfalban.

A Zimányi árok másik része

A gyurgyalagos homokfal éppen lakók nélkül

A madárles után visszabicikliztünk a főútra, és mintegy háromszáz méter letekerése után, még a balatonhidvégi Zala-híd előtt balra befordultunk a Hidvégi-tó partja felé, ahol néhány évvel ezelőtt bicikliúttá alakították a Vársziget felé vezető külső töltést.

Itt kellene balra fordulni a bicikliút felé, de ha van időnk, bicilizzünk el a hídvégi Zala-hídig, ha már erre jártunk. Nagyon szép látvány fogad bennüneket

No, erre gondoltan – a Hídvégi-tó felől érkező Zala a nagyradai templom tornyával

A bicikliutat egy egykilométeres bekötőúton értük el. Az állapota elviselhető. A végén van egy nagy autóparkoló, ha valaki innen akarna indulni.

Ez visz a 6831-esről a bicikliút felé

Itt kezdődik a kis-balatoni bicikliút a Zala hídja után

A 4,5 kilométer hosszú bicikliút elején található egy különleges madárvárta, amit 2003-ban raktak össze a zürichi egyetem építészeti tanszékének hallgatói hasított farönkökből. A közel 100 köbméternyi akácfa rönkök speciális kötésben vannak egymással, így semmiféle szöget, vagy egyéb rögzítő elemet nem kellett alkalmazniuk.

Kilátás a madárvártából

A tótól a bicikli utat a Zala medre választja el. A másik oldalán is van út, de a táblák szerint oda gyalog is, biciklivel is tilos bemenni természetvédelmi okok miatt. (Persze vannak kivételek. Több autót, terepjárót láttunk benn, valószínűleg nekik szerződésük van a természettel arról, hogy nem veszélyesek rá.)

Ilyen táblák jelzik, hogy a természet mindenek előtt

A védett belső töltésen éppen csúcsforgalom van az engedélyesekből. Persze, a biciklisek zavarnák a természetet.

Magán a bicikliúton is találkoztunk egy terepjáróval. Hirtelen nem is tudtuk, merre ugorjunk, mert teljesen elfoglalta az egészet, és eszébe sem jutott, hogy lelassítson, félre álljon. Gondolom, elromlott a navigációs készüléke, vagy neki is külön engedélye volt mindenre, amire nem lehetne.

Mint az autópályán

A bicikliúton a nagyon gazdag növény és állatvilág mellett megismerkedhetünk a vízügyesek szivattyúival és más eszközeivel is, hisz ez az egész eredetileg nem biciklizésre, hanem a Zala vízének megtisztítására készült.

 

A Zala-meder, ami egyenesen hozná a vizet, ha nem vezetnék kerülőre a Hídvégi-tóba

Valószínűleg egy tisztító berendezés, ami kiszűri a szilárd dolgokat a vízből – például növényeket

A hídvégi Zala-híd a 6831-es úton a másik irányból

Táj a másik töltésen túl

A bicikliút felénél egy kétszintes kilátóhoz értünk, amit egy zsilip fölé építettek. Szép kilátás nyílik róla a tóra.

Kilátás a tóra és bicikliútra

A kerékpárút utolsó szakasza közvetlenül a tó töltésen vezet. Ha szerencsénk van, innen is érdekes dolgokat láthatunk. Közben jobbról feltűnik a Makovecz-épület, a Kis-Balaton ház és az Árpád-kori templommásolat. A bicikliút a tó két részét elválasztó töltésnél fejeződik be. Innen jobbra fordulva a zalavári úton jutunk vissza a 300 méterre lévő Várszigethez.

Ez már a bicikliút utolsó szakasza

És ez már a bicikliút vége a Vársziget, illetve a tavat ketté választó töltés előtt

Ennyi volt, kellemes volt, ajánljuk másoknak is.
Ahogy a bevezetőben írtam, még bővítem. Addig is szívesen fogadom a kérdéseket, az esetleges kiigazításokat és a tapasztalatokat is.

Győrffy Árpád .

Beszámoló a Kis-Balaton vízvédelmi rendszer 2. felének átadásáról – 2014.

Tekerd és fotózd körbe a Balatont! – Bringakör túra érdekes feladatokkal

Akik letekerték – 2022 – 2021 – 2020 – 2019 – 2018 – 2017 – 2016 – 2015 – 2014 – 2013

A Balatoni Bringakör több élménnyel! – részletes útvonaljavaslat – A Káli8-as biciklitúra