Lassan negyedszázados késlekedés után végre megvalósulhat a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer II. üteme. Tervben, fogadkozásban eddig sem volt hiány, csak az pénz fogyott el mindig, no meg ellenérdekek is megjelentek időről-időre.
Most kicsit más a helyzet, mert uniós támogatást nyertünk a munkára. Az pedig olyan pénz, amit csak akkor kapunk meg, ha a céloknak megfelelően használjuk fel. Az MTI nem rég közreadott híre szerint az első közbeszerzési eljárások meghirdetésével el is indult a több évtizede tervezett, és négy éve konkrét előkészítés alatt álló projekt megvalósítása.
Nádor Istvánt, a vízvédelmi rendszer már kiépült részét működtető Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (NYDKVI) vezetőjét kértük, mondja el, miért is van szükség egyáltalán az egészre.
A ma Kis-Balatonként ismert vizes területnek egyszerre van természetvédelmi és vízvédelmi funkciója. Az utóbbi nem saját magára, hanem a Balaton vízének megóvására vonatkozik.
Tudni kell, hogy a Balaton vízutánpótlásának mintegy 40 százalékát a Zala adja, az itteni körülmények korábbi átalakulása, a szerves anyagok, növényi tápanyagok tóba jutásának megnövekedése nagyon jelentős változásokat hozott a tó életében. Sokan emlékeznek még az 1960-as, 70-es években bekövetkezett óriási vízvirágzásokra, a hatalmas algaprodukció megjelenésére a Balatonon, amit többször halpusztulások kísértek. Negyven évvel ezelőtt azért dolgozták ki a Balatoni Vízgyűjtő Fejlesztési Programot (BVFP), hogy a Zalán keresztül és máshonnan, más módon érkező, a Balatonra terhelést jelentő anyagok mennyiségét csökkentsék. A BVFP-nek sok eleme volt, a nem megfelelő állattartó telepek felszámolása, a csatornázás, szennyvíztisztítás. Köztük volt a Kis-Balaton program a Zalán keresztül érkező víz megszűrésére, hogy csak olyan jusson a tóba, ami a turisztikai használatának lehetőségét biztosítani tudja.
A tervezés az 1970-es években kezdődött. Első ütemként a Zala régi völgyében, a Zalakarostól északra illetve keletre eső területeken 1980-85. között valósították meg a Hidvégi-tónak is nevezett tározó, akkori áron 500 millió forintos költséggel. A 18 négyzetkilométeres elárasztott területen terelőtöltések segítségével a korábbinál hosszabb útra kényszerítették a Zalát. Amíg az eredeti folyómeder itteni szakaszát addig néhány nap alatt tette meg a folyó, a tározóban 30 napig tart az útja. Így mindenféle vegyszeradagolás nélkül, kizárólag a természetes folyamatoknak köszönhetően a szennyezés jelentős részét lerakja, mire a Balatonba ér. Az I. ütem megvalósításának köszönhetően a tó a számára legnagyobb terhelést jelentő foszfor körülbelül felétől megszabadul. Közben 1984-ben elkezdődött a tóhoz közelebb lévő területet érintő második ütem megvalósítása is, de pénzügyi és más okok miatt a mai napig nem fejeződött be – mondta Nádor István az eddig történtekről.
Nádor István Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (NYDKVI) igazgatója
Az elmúlt években sokszor felmerült, hogy egyáltalán szükség van-e a folytatásra. A tó mai megnyugtató minősége, és vizes területen megtelepült élővilággal kapcsolatos elvárások mintha inkább a további fejlesztések ellen szólnának – vetettük közbe az igazgatónak. Szerinte az eddigi eredmények inkább a folytatás fontosságát támasztják alá.
Az elmúlt három évtizedben végrehajtott intézkedéseket, köztük a Kis-Balaton I. ütemének megvalósítását igazolja, hogy a Balaton ma nagyon jó minőségű. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy a jelenlegi jó állapot annak is köszönhető, hogy gazdasági és más okok miatt közben lecsökkent a külső terhelés, ami valószínűleg nem marad mindig így. Legalább ennyire fontos, hogy a Zala vízgyűjtőjének ma csak 60-70 százalékáról érkezik a víz a Balatonban a Kis-Balatonon keresztül, a többi ma is közvetlenül, “szűrés nélkül” folyik a tóba a Zala alsó szakaszán keresztül. Ha szeretnénk, hogy a tó vízének jó minősége a jövőben is stabilan megmaradjon, akkor folytatni kell a vízvédelmi rendszer kiépítését.
Persze, már nem az eredeti tervek szerint. Ma már a természetvédelem, az ökológiai szemlélet sokkal nagyobb súlyt kap az elképzelésekben. Ennek köszönhetően a második ütem már nem úgy nézne ki, mint a már megvalósult rész, ahol van egy viszonylag stabil vízszint. Az új területen a Zala aktuális vízjárástól függően, hol nagyobb, hol kisebb részt öntene el a víz, hol kisebb, hogy nagyobb lenne a víz mélysége. A természet működésének megfelelően egy ártéri jellegű területhez hasonló alakulna ki. Ugyanakkor valós lehetőség lenne arra, hogy a víz haladási irányát vízminőségi vagy éppen élővilág védelmi okokból módosítsuk.
Ma az I-es ütemnél gyakorlatilag kötött pályán áramlik a víz. Ha beengedtük a tározóba, meg kell kerülnie a két felét elválasztó töltést. Az új tervek szerinti műszaki megoldások lehetőséget adna arra, hogy akár nagyon hosszan utaztassuk a vizet, de arra is, hogy egy nagyon rövid útra kényszerítve szinte beletoljuk a Balatonba. Meg tudjuk majd azt is valósítani, hogy a terület felén kizárólag a természetvédelem igényei alapján szabályozzuk a víz szintjét.
A Kis-balatoni vízvédelmi rendszer működési vázlata – a térképvázlat bal oldalán az 1. ütemben megvalósított Hidvégi-tó, a jobb oldalon a ma csak részben elárasztott 2. ütem területe – forrás: NYDKVI
Nádor István elmondta azt is, hogy a 2. ütem befejező része uniós nagyprojektként valósulna meg mintegy hatmilliárd forintos költséggel. A pénz egy részéből töltéseket, zsilipeket, a halak vándorlását lehetővé tevő zsilipszerű megoldásokkal “hallépcsőket” építenének. Elkészülne egy újabb 4-5 kilométernyi bicikliútszakasz is a Kányavári-sziget felé. A fejlesztés fontos eleme a megfigyelő, távmérő, távjelző, monitoringrendszer kibővítése.
Ha az idén sikeresen lezárul a közbeszerzési eljárás, akkor 2014 végére befejeződhet a munka, mondta az igazgató. Mivel uniós forrásokról van szó, sok lehetőség nincs a késlekedésre, ha nem akarjuk a pénzt veszni hagyni.
A Kis-Balaton múltjáról
Évszázadokon át a Balaton nagyon változó vízállású tó volt, szabályos árvizekkel a területén. A 19. század elejétől szaporodó fürdőházak és a déli vasút biztonsága érdekében a tó vízszintjét szabályozni kellett. Az 1867-ban átadott siófoki Sió-zsilippel a korábbinál jóval alacsonyabb szinten tudták stabilizálni a tó vízszintjét, miközben a tó korábbi területének egy része szárazra került, illetve mocsárrá alakult. A mocsaras területen a Festeticsek építették ki a Zala-medrét és hozzá az árvízvédelmi töltéseket az 1920-as években. Ezzel megszűnt a nádasok szűrő hatása, a vízgyűjtő felső területeiről érkező növényi tápanyagok szinte érintetlenül bejutottak a Balatonba. Ez ráadásul olyan időszakra esett, amikor elindult az urbanizáció és az intenzív mezőgazdaság a vízgyűjtő területen.
Győrffy Árpád
•
Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!
Iratkozzon fel a Balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)
