A Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Kutatóintézete 75 éve kutatja a tó élővilágát. A sokrétű tevékenység néhány szeletéről, az algákkal, hínarakkal és a náddal kapcsolatos munkáról kérdeztük Dr. Herodek Sándort, az intézet igazgatóját.
– Az algák kutatásában a 70-es évek jelentették a hőskorszakot, amikor kimutattuk, hogy a vízben lebegő algák együttesének, a fitoplanktonnak a szerves anyag termelése a korábbi évtizedhez képest megsokszorozódott, és felhívtuk a figyelmet arra, hogy ez a folyamat a következő évtizedben már az egész tó vizének a minőségét súlyosan veszélyeztetheti. Ezután bizonyítottuk, hogy az algásodást alapvetően a tavat érő foszforterhelés megnövekedése okozta. Ezekre a kutatásokra épült a 80-as években megindult vízminőségvédelmi program stratégiája. A program keretében megépült a tó körül az a körcsatorna, amely összegyűjti, és a vízgyűjtőn kívülre tereli az üdülőövezet szennyvizének túlnyomó részét, megindult Zalaegerszeg, Keszthely, Tapolca és még több más település szennyvíztisztító telepén a szennyvizek foszfortalanítása, a nagy állattartó telepek közül bezárták a legszennyezőbbeket, mások a hígtrágyáról visszatértek az almozásra. A 80-as évek végére az áremelkedés miatt nagyságrendnyit csökkent a műtrágya felhasználás is. Ezeknek köszönhetően lecsökkent a Balatont érő foszforterhelés, ami több év késleltetéssel, de nagy javulást eredményezett a vízminőségben.
– Mi indokolja a késleltetett hatást?
– Az üledékben lerakódott foszfor tápanyagként sokáig visszajut a vízbe mindaddig, amíg fokozatosan át nem alakul olyan anyagokká, amelyek már nem tudnak részt venni a körforgásban.
– Hogyan lehetne jellemezni a vízminőség javulását?
– Az utóbbi nyolc évben egyharmad annyi alga volt a tóban, mint a 80-as években. Tehát a jelenlegi helyzet megközelítőleg olyan, mint amilyen a 60-as évek végén, a 70-es évek elején volt. A kutatók kezdetben óvatosak, mert ki kell várni néhány tünetmentes évet. A vízminőség nagyon függ a nyári hőmérséklettől is. A legrosszabb minőséget mindig a forró nyarakon tapasztaljuk, ekkor szaporodnak el nagyon a kékalgák. Az eltelt 8 év és különösen a három utolsó év kánikulája, aszálya megfelelő terhelési próba volt erre is. Mivel ez az időszak sem okozott gondot, a kutatóként is nyugodtan kimondhatjuk, hogy beigazolódtak eredményeink.
Persze a határozott javulás ellenére sem állhatunk meg a munkával. A cél, hogy a jelenlegi érték felére vigyük le a vízben lebegő alga együttes tömegét, és kedvező irányba változtassuk a fitoplankton összetételét. El kell érnünk, hogy a fonalas kékalgák helyett olyanok maradjanak, amelyeket a tóban lévő apró állatok el tudnak fogyasztani, a táplálékláncon át továbbítsák az algák által termelt szerves anyagot a halaknak.
– Hogyan jelentkezik ez a cél az intézeti munkában?
– A kutatások elsősorban arra irányulnak, hogy mitől függ a fitoplankton összetétele, hogyan befolyásolják ezt a fény és a hőmérsékleti viszonyok, a tóban lévő nitrogén és vas mennyisége, és hogyan hat a zooplankton algafogyasztása.
– Milyen eredményre jutottak?
– Bár alapvetően a foszfor határozza meg a fitoplankton mennyiségét, időszakonként, például nyár végére nitrogénhiányossá is válhat a tó. Az intézeti kutatások kimutatták, hogy a kékalgák előnyt húznak ebből a nitrogén hiányból. Egyes fajaik ugyanis nitrogént tudnak kötni, de az ammóniát is könnyebben veszik fel kis koncentrációban, mint a többi alga.
Nem azt mondom, hogy nitrogénnel kell trágyázni, de alaposan meg kell fontolnunk, hogy a szennyvíz tisztításnál mennyire legyen cél a nitrogén visszatartása. Nagyon érdekesek azok a kutatások, amelyek az óceánoknál kimutatták, hogy a vas hiánya is gátolhatja az algásodást. A kékalgák nitrogén kötéséhez vasra van szükség. Nálunk Vörös Lajos vizsgálatai szerint a Balatonban ugyan nagy mennyiségben van vas, de ennek csak kis hányada van az algák számára hozzáférhető formában. Ezért fontos kérdés, hogy van-e a Balatonban olyan vashiányos időszak, amely az egyik algacsoportnak kedvez a másikkal szemben.
– Mostanában többen szorgalmazzák, hogy a hagyományosan elterjedt szennyvíztisztítók helyet természetes módszerekkel, például nádasokkal betelepített tavakkal tisztítsuk meg a szennyvizet. A balatoni vízgyűjtő területen menyire van létjogosultsága az ilyen elképzeléseknek?
– Ezek a tisztítómű pótló mocsarak nagyon szépen lebontják a szervesanyagokat, és hatékonyan eltávolítják a nitrogént, de igen csak bizonytalan a foszfor visszatartó képességük. Ahol a talaj nitrátosodása ellen kell harcolni, ott nagyon fontos a nitrát csökkentés, de nálunk a foszfort kellene visszafogni, hogy az algásodást megakadályozzuk. Erre ma a szennyvíztisztító-művekben alkalmazott kémiai eljárás a legjobb.
– Az utóbbi években a strandok iszapja mellett a hínár rontotta az üdülők hangulatát. Kell-e hínár a Balatonba? Mennyire kell, vagy szabad irtani?
– A Balatonban a szilvafalevelű hínár és a süllő hínár alkotja a legnagyobb tömegeket. A nyaraló közönség idegenkedik a hínártól. A strandoknál nyugodtan lehet kotorni, de mindenütt máshol fontos megőrizni. A tó normális életének alapvető kelléke a hínaras. Az apró halak ezekben a hínarasokban nőnek fel, itt találják meg a táplálékukat, és itt rejtőzhetnek el a ragadozók elől. A hínaras feltétele az egészséges halállomány kialakulásának. A balatoni halállomány helyzetét nagyon rontja, hogy ezek a hínarasok a 70-es években visszaszorultak.
– Mi okozhatta a hínár pusztulását.
– Vizsgáltuk azt, hogy az algák esetleg elveszik a táplálékot a hínarak elől, de nem, mert a hínarak gyökereikkel veszik fel a talajból. Méréseink szerint az mindenképpen az algák számlájára írható, hogy leárnyékolják a hínarasokat, így azok visszaszorulásban mégis nagy szerepe lehetett az algásodásnak.
– Közben javult a vízminőség, kevesebb az alga, mégis kevesebb a hínár, mint egykor.
– Vizsgáljuk, mennyi idő alatt telepszik meg újra, milyen tényezők lassíthatják az elszaporodását. Az algákon kívül jelentős szerepe lehet ebben a hattyúknak is, hisz a ma már mintegy ezer darab hattyú nagyon sok hínárt eszik. Szeretjük a hattyúkat, mert gyönyörűek, az üdülő közönség szívesen eteti őket, de a természetvédelem egyik fontos feladata lehet a hattyúállomány csökkentése. Persze a hattyú csak egy példája az invazív fajoknak. Ahogy a kémiai szennyezések, a behurcolt, betelepült, vagy betelepített élőlények is nagy problémát okoznak egy tó életében. Gondoljunk csak az angolna pusztulásában szerepet játszó fonalféreg inváziójára.
– Hogyan viszonyuljunk a nádasokhoz? Korábban fontosságukat azzal is magyarázták, hogy a vízben lévő foszfort beépítik a szárukba, s így a kaszálással nagyon sokat el lehet távolítani az algák táplálékából. Az utóbbi időben azonban olyan véleményeket hallani, hogy a foszfor éppen a kaszálás idejére visszahúzódik a nád talajban lévő szerveibe, így igazán nincs sok jelentősége a nádasnak az algásodással kapcsolatban.
– Ennek ellenére a nád léte is alapvető fontosságú a Balaton szempontjából. Az esztétikai jelentőségét sem feledhetjük, de sokkal fontosabb, hogy a nádas számtalan élőlény fajnak lakóhelye. Köztük sok olyan is van, amelyik csak itt él. Mások szaporodásukhoz, ivadékuk felneveléséhez, vagy éppen táplálkozásukhoz keresik fel a nádast. A nádas tisztító szerepét sem nélkülözhetjük, hisz sok szennyezés kiülepszik, megreked a nádasok területén. A tó tűrőképességének alapvető meghatározója a parti övezet, amely most a legveszélyeztetettebb helyzetben van. Ha a strandok, kikötők, horgászhelyek miatt eltűnik a nádas, akkor biztosan tönkre megy a tó élővilága. A parti zóna, a nyílt víz és a tó üledéke olyanok, mint egy élőlény szervei. Ahogy az ember nem lehet szív, vagy gyomor nélkül, a tónál is bármelyik sérül, bármelyik pusztul, az egész károsodik miatta. A vizet érő szennyezést még úgy ahogy kezelni is tudjuk, de ha a parti övezetre nehezedő nyomás tönkre teszi az élővilágot, akkor nincs mit tenni.
– A Balaton mára a természetes partszakaszának mintegy felét elveszítette, miközben most is folyamatosan jelentkeznek az igények újabb partszakaszok elfoglalására.
– Az üdülőnek tetszik a nádas, de jobban szereti vizet a part előtt, hogy fürödni tudjon. Mások vitorláskikötőt akarnak, mert az majd vonzza a turistákat. Sokan vannak olyanok is, akik csónakkikötőket szeretnének, településenként akár többet is, mert csónakázni kell, és a horgászok ki akarnak jutni a vízhez. Mindenki át akar törni ezen a szerencsétlen nádason, amely őt elválasztja a víztől.
– Mi lehet a megoldás?
– A legfontosabb, hogy egyértelműen mondjuk meg, ki mit akar, és az igények milyen érdekeket sérthetnek. Ha megismerjük azt, ami elválaszt, akkor van esély arra, hogy jó kompromisszumot kössünk. Tisztázni kell például, hogy a csónak, a vitorlás üzemanyagot valóban nem fogyaszt, de partot mindenképp. Végig kell gondolni, hogy hova lehet tenni ezeket a kikötőket. én az északi parton nem nagyon találok ehhez helyeket. Sorolni lehetne azokat a községeket, ahol ha megépítik a tervezett vitorláskikötőt, akkor a strandolók legfeljebb a mai nádas területén találnak maguknak új helyet.
Tehetnénk a kikötőket a déli oldalra, ahol eleve mesterséges a part. Igaz, ott többet kell kotorni, drágább a fenntartása. Végig kell gondolni, hogy miért mit kapok cserébe, és ugyanakkor mit vesztek el. Ez egy olyan beavatkozás a tó életébe, amelyet csak nagyon átgondolt, kutatásokkal megalapozott, minden területtel összehangolt tervre szabad építeni. én ennek nyomát sem látom. építkeznek ide-oda. Nyilván olyan helyeket választanak, ahol szép a környezet, hisz így a beruházás nagyobb hasznot hoz.
– Sokan a selymes, áttetsző színe, fénye miatt szeretik a Balatont, de vannak olyanok is, akik szeretnék, ha átlátszó lenne, mint a tenger. Az algák visszaszorulása után le lehet-e látni majd egyszer a tó fenekére a mélyebb részeken is?
– Az algák valóban befolyásolják a tó átláthatóságát. Elszaporodásuk piszkos-zöldre színezte a tavat, s körülbelül felére csökkentette az átlátszóságot. Amikor aztán nagyon elszaporodtak, kicsit már a zöldborsókrém levesre hasonlított a víz. Mára sikerült annyira visszaszorítani az algákat, hogy az általuk okozott színeződés a tó legnagyobb részén megszűnt. Egyedül a nyugati végén a nyári hónapokban érzékelhető hatásuk.
– Mégsem lett teljesen átlátszó a víz.
– Igen, de ez a Balaton természetes tulajdonsága. Mivel ez nagy és sekély tó, nagy hullám keletkezik rajta, ami a fenékről is felkeveri az üledéket. Amikor nagyon tiszta volt a víz – például a 40-es években -, akkor is csak mintegy 70 centiméter volt az átlagos átlátszósága. Nagy viharban 20 centiméterre is lecsökkenhet az átláthatóság, de hosszú szélcsöndben a másfél, sőt a két métert is elérheti. Télen, amikor nem mozog a víz, a vékony jégen át a fenékig le lehet látni. Ne feledjük, hogy ennek, a főleg apró mészkristályokból álló felkeveredett üledéknek köszönhetjük a tó csodálatos opálos színét. Szeressük így, amilyen!
Győrffy Árpád
Ha érdekesnek találta az írásomat, segítsen azzal, hogy megosztja, ajánlja ismerőseinek is!
Iratkozzon fel a balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)