A balatoni nyárban is helye van a komoly színpadi produkcióknak, bizonyította a Gyarmati Fanni naplója című darabbal a Fannit megszemélyesítő Hámori Gabriella színművész, Seres Tamás rendező és persze a KULTKIKÖTŐ, ami lehetőséget adott a nézők és a darab találkozására.
Vitathatatlanul nagyon merészek voltak a KULKKIKÖTŐ szervezői, amikor egy olyan előadást is betettek a földvári központi horgonyzóhely műsorába, amit a készítői eredetileg Fischer Iván Lakásszínházára, a FILC-re hangoltak. Hisz teljesen más 20-25 ember előtt beszélni, mozogni, mint egy százfős közönség közepén a KULTKIKÖTŐ színpadán. Itt ráadásul nincsenek igazi falak, a tér egyik oldala nyitott, a többit is csak jelképesen zárták a függönyök. Ráadásként épp az előadás alatt zajlott négy bevetéssel a repülőgépes szúnyogirtás a színpad feletti légtérben. A repülő első felbőgésénél még egy pillanatra elbizonytalanodtunk, hogyan fog ebből a nehéz helyzetből a színész kijönni, de a következő fordulóknál a repülőgép zúgása már csak egyik háttérzaj volt a többi közül, maradtunk a darab által megnyitott 1935-46 közötti idősíkban.
Igen, ami az igazán nehézzé tette a feladatát az előadás készítőinek, az maga a téma volt. Radnóti Miklós felesége, a két évvel ezelőtt 102 éves korában elhunyt Gyarmati Fanni 1935-től 1946-ig naplót vezetett életéről, a vele, körülötte történt dolgokról. A tavaly nyilvánosságra került írás egy igazi személyes szöveg, ami minden torzítás, utólagos átigazítás nélkül tárja elénk a költőfeleség legbensőbb, sokszor önostorozó, a női intimitást is érintő érzelmeit, véleményét a körülötte zajló dolgokról, a környezetében megjelenő emberekről.
Hámori Gabriella és Seres Tamás a napló szövegéből válogattak össze egy előadásnyi részletet, ami annak ellenére is kereknek tűnt, hogy terjedelmében csak egy töredéke volt az eredeti írásnak. Nem csak az anyag megszerkesztése sikerült jól, maga ez előadás felépítése, a fényekkel, hangokkal való bánás, a mozgások és persze a színészi játék mind azt szolgálták, hogy magunkat is ott érezzük Radnótiék lakásában, mintha Fanni csak hozzánk beszélne és képzeletben nekünk zongorázna.
A darabot a Radnótiénak tulajdonított maradványok 1946-os exhumálása fogja keretbe, ennek felidézésével kezdődik és zárul az előadás. A darab elején megdöbbenti a nézőt, sőt a napló szerint az exhumálást lebonyolító személyeket is az a hideg tárgyilagosság, ahogy Fanni a maradványokat vizsgálja, leltározza, illetve ahogy ezt az események lezajlásával gyakorlatilag egy időben naplójában leírja. Amikor az előadás végén újra felidézi ezeket a pillanatokat, már nem érezzük annyira meglepőnek a viselkedését, mert közben végigéltük vele azt a tíz évet, ami ilyenné tette a gondolkodását.
Fanni rendkívül keményen fogalmaz magáról, és ugyanilyen kemény, kíméletlen ítéletet mond a környezetéről is, köztük néhány kortárs íróról, költőről, későbbi meghatározó kultúrpolitikusról. Csak József Attiláról beszél mindig óriási szeretettel, majd fájdalommal halála után. A kortársak szerepeltetéséhez főleg Radnótinak a Nyugattal, illetve később a Magyar Csillag című lappal, illetve szerkesztőikkel való viszonyának változása adott okot. Lépésről-lépésre láthattuk, hogyan fogyott el a megjelenési lehetőség a költő előtt, elfogyott a levegő körülötte. Fanni naplója megerősítette, hogy a korábban Radnóti számára is nyitott műhelyek, közösségek nem a szakmai megítélés változása, vagy esetleges viták miatt zárultak be a költő előtt, hanem Radnóti zsidó származása, illetve a mindenhol megjelenő antiszemitizmus miatt. A társadalomnak még ezt a csoportját is maga alá gyűrte az országot elárasztó gyűlöletpolitika, derült ki Fanni korabeli feljegyzéseiből. A napló kortársként mondott lesújtó ítélet a Horthy-rendszer utolsó évtizedéről.
Azok talán csalódtak egy kicsit az előadásban, akik szaftos sztorikat vártak Radnóti szerelmi életéről, vagy a Tétova óda színpadra álmodott változatát szerették volna megnézni. De bizonyára még ők is gazdagabbak lettek azzal, ahogy Fanni segítségével minden történelemkönyvnél érzékletesebben megismerhettük a gyűlöletpropagandára építő, jelentős csoportokat jogaiktól, szabadságuktól, sőt életüktől megfosztó rendszer embertelenségét, borzalmasságát.
Az előadás után kicsit nehéz volt visszazökkenni a balatoni nyárba, de ennyit kényelmetlenséget vállalni kell az embernek egy ilyen élményért.
Kép és szöveg Győrffy Árpád
Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre
