Szombaton hídemelés – Éjszaka több lezárás várható az M7-esen Világosnál

Az illusztráción a várpalotai elkerülő egyik hídja beemelés után - Fotó: NIF

Elkészült az M7-710. sz. főút csatlakozásának építésénél az M7 autópálya, valamint az összekötő ágak felett ívelő híd felmenő szerkezete, amelyre november 10-én, szombaton éjszaka helyezik fel a hídgerendákat.

 

A gerendák beemelése szombaton este 22 óra és vasárnap hajnali 4 óra között zajlik teljes, de nem folyamatos pályazár mellett a balatonvilágosi lehajtótól mintegy egy kilométerre Budapest irányában a 89-es kilométer környékén. Ezekben az órákban körülbelül 15 perces időszakokra mindkét irányban lezárják majd az autópályát egy-egy gerenda felhelyezésnek idejére. A forgalomkorlátozás rendőri felügyelet mellett fog folyni.

A munkával érintett csomópont elhelyezkedése – Forrás: NIF

A beruházás keretében az új autópálya csomópont 1. ütemét építik ki új gyűjtő-elosztó sávokkal, a meglévő 710. sz. főút bekötésével. A csomópont a későbbi M8 autópálya csomópontja is lehet majd, a jelenlegi kialakítás során megépítendő ágak most a Budapest-Balatonfűzfő útirányt fogják biztosítani mindkét irányban.

 

A tervezett összekötőutat piros színnel jelöltük. A lezárások a piros körrel jelzett területen épülő csomópontnál lesznek – Google-Balatontipp

A NIF közleményében azt ígérik, hogy a 710-es elkerülő úton az északi partra menőknek 2019 őszétől már nem kell feleslegesen útba ejteni az akarattyai körforgalmat, hanem az autópályáról közvetlenül mehetnek a 710-esre.

Forrás: NIF

A témáról korábban itt írtunk többek között



Ha érdekesnek találta, egy lájkkal, vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár