Ha elfogadjuk, ha nem, a Balaton-parti településekre azért járnak nyáron a vendégek, mert szeretnének kikapcsolódni, és a kikapcsolódás fontos formája a fürdőzés. Emiatt egy település megítélésénél alapvető kérdés, milyen a strandja.
A fentieket Biró Róbert, balatongyöröki polgármester szögezte le, amikor a község ötcsillagos strandjának fejlesztéséről beszélgettünk. Kicsit a múltba is visszakanyarodott, hogy jobban alátámassza véleményét. Mint elmondta, a balatoni fürdőkultúrának ezen a vidéken több mint száz éves hagyománya van. A 19. században még Meszesgyöröknek hívott településen az emberek elsősorban halászatból és szőlőtermelésből éltek. Annak a korszaknak a végét a náluk 1879-ben megjelenő filoxéra jelentette. A szőlők kipusztulása után nagyon hamar fejlődésnek indult a fürdőturizmus.
Balatongyörököt nagyon hamar felfedezték. 1902-ben elkészült a Keszthely-Tapolca vasútszárny, amivel megoldódtak a korábbi közlekedési gondok. Akkor épült meg a klasszikus villasor a Balaton utcában és a Petőfi utcában. Majd a községtől kapott 1000 négyszögöles telken felépítették a belügyminisztériumi számvevőszékek üdülőjét. Négy év alatt gyűlt össze a pénz a 40 szobás kastélyszálló megépítéséhez. Onnantól kezdve Györöknek mindig volt kikötője. Először csónakos felszállási lehetőség volt a hajókra, majd a móló is megépül 1939-40-ben. A község nagyon jól profitált az idegenforgalomból, még ha közben jelentős átalakulásokon is ment át, mesélte a polgármester.
– A balatongyöröki strandnak is több korszaka volt – folytatta Biro Róbert. – Az első időszakban fürdőházakat telepítettek a vízben álló hosszú stégekre. Ezekből mentek fürödni. Közben a part közelében a marhák szügyig bennálltak a Balatonban, és libákkal volt tele a part, a zsibagyöp, ahogy akkor nevezték. A strandnál is nagyjából 25 évente jött mindig egy újabb korszak. Amikor megépült a kastélyszálló, már egy részt feltöltöttek, befüvesítettek, homokos plázst alakítottak ki. Újabb változásokat hoztak a hatvanas évek, majd 1989.
A polgármester úgy látja, hogy ma egy újabb korszakváltás előtt állunk, amikor már a mai györökieknek kell meghatározni a további irányt.
– Én azt tapasztalom, hogy a vendégek lassan ugyanolyan kiegészítő szolgáltatásokat várnak tőlünk is, mint egy termálfürdőben. Legyenek meleg vizes zuhanyok, legyen értékmegőrző, és mindez lehetőleg alacsony árért, mert senki nem akar 3-4 ezer forintot fizetni egy belépőért. Az igényekre válaszul egy egészséges verseny kialakult a parton, különösen itt a zalai részen. Azok a települések, amelyek komolyan gondolják a balatoni turizmust, azok sokat fordítanak a strandra.
Azt mondja, emiatt a fejlesztési kényszer miatt is örültek nagyon annak a kétmilliárdos keretnek, amit a balatoni települések strandjaira biztosítottak. A pénzből Balatongyörök átlagos összeget, 40,2 millió forintot kapott.
– Ebből megépítettünk még 300 méternyi hiányzó sétányt, hogy körbe lehessen járni a strandot. Újraburkoltuk a gyerekmedence környékét, és épült egy piciknek való játszótér. Kiderült, hogy a 2-3 éves korosztályhoz tartozókat a szülők nem engedik fel a nagyobb játékokra. Nekik kínálunk új lehetőséget ezzel.
Teljesen újjáépítettük a nagyjátszóterünket is, a négytornyú vár helyét egy hajó vette át sokkal több funkcióval és nagyobb alapterületen. Folytattuk a növényzet átalakítását is. A strand első részén kivágtuk a veszélyes gesztenyefákat. Maradt még egy csonka fasorunk platánokból, de végül inkább egy teljesen új platánsorral pótoltuk a régi fákat. Mindkét pénztárhoz értékmegőrzőt telepítettünk. Építettünk egy nagyobb kerékpártárolót is két külön zárható résszel, ahová csomaggal együtt is nyugodtan be lehet tolni a bicikliket. Ha éppen üres valamelyik, a kerékpáros saját lakatjával lezárhatja.
Két stéget is építettük, amik 40 méterre nyúlnak be a vízbe, a végükön van egy napozó rész. Sokan vannak, akik csak úszni szeretnének a mélyebb vízben, ezért nem szívesen gyalogolnak át a partközeli részen, ahol sokan játszanak, felkeverik az iszapot. A stég segítségével be tudnak menni a mélyebb vízig és ott le tudják tenni a törülközőt, papucsot. Kicsit olyan, mint ahogy 110 évvel ezelőtt fürödtek.
Biró Róbert szerint feladat bőven maradt a jövőre is. A korábban az idei évre ígért központi pénzre a jelek szerint nem számíthatnak, és talán jövőre sem. Így marad a saját forrás. Szerinte ennek is megvan az előnye, tiszta marad a verseny. Minden településnek a saját döntésén múlik, mennyit forgat vissza a strandjára.
– Mi eddig se csak a központi támogatásra vártunk. Az elmúlt hat évben visszaforgattuk azt, ami az üzemetetés után megmaradt. Ez meg is látszik a strandunkon és a forgalmán is. 2010-hez képest 35-40 százalékkal nőtt a strandunk vendégeinek éves száma. Ez nem rossz eredmény, de azt is jelenti, hogy nagyjából elértük a plafont. 3500-nál több vendéget nem tudunk befogadni, így már nem lehet cél, hogy növeljük a fogalmat. A hely is határt szab a terveknek. A korábban említett huszonöt évenkénti fejlesztéseknél mindig hozzáépítettek a strandhoz, a régit általában nem bontották el. Mi eddig is próbáltunk minél több területet felszabadítani az elavult, funkciótlanná vált épületektől. Ennek megfelelően szeretnénk a középen lévő kabinsorunkat elbontani, felvinni a kerítés mellé.
A polgármester szerint dönteni kell a csúszda jövőjéről, aminek az idén jár le a bérleti szerződése. Kérdés az is, szükség van-e rá, mert úgy vették észre, nem nagyon használják.
– Az érintett területen felvetődött egy vízi játszópark kialakításának lehetősége. A német testvér-településünkön egy olyan egyszerű dolgot találtak ki, ami nálunk is sikeres lehetne. Három-négy dombocskát építettek sok-sok kanyargó vízjárattal, amiket kis zsilipek nyitogatásával lehetett irányítani. Mindezt valami olyan anyagból csinálták, ami nem csúszos, így biztonságosan játszhatnak vele a gyerekek. Valami ilyesmire gondolunk.
Valahogy meg kellene oldalunk a móló melletti homokos gyereköböl hullámvédelmét is. Fényképeken láttam, hogy Horvátországban a tengerparton félkör alakú kis gátakat építenek hasonló célból. Talán ez segíthetne nekünk is, ha meg lehetne építeni.
Át kellene építeni a hátsó pénztárat is, a vizesblokkok még alkalmasak a használatra, de bővíteni kellene. A lényeg, hogy a jövőben is fenn kell tartanunk, tovább kell javítanunk a strand, illetve a szolgáltatások minőségét – hangsúlyozta Biró Róbert.
Győrffy Árpád
További információk: Balatongyörök Községi strand
Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)