Balatonföldvár – Kilátó – Egyre jobbak lesznek a kilátások a magaspartról

Jövő tavasszal végre kinyithat a hajót formázó balatonföldvári múzeum-kilátó a magaspart tetején,  ahonnan a Balaton szinte egészét be lehet majd látni szép időben.

 

A város önkormányzata által kiadott közlemény szerint 2015. november 30-i dátummal befejeződtek a hajózástörténeti kiállítást is magába foglaló új kilátó épület, támogatásból megvalósuló építési és egyéb munkálatai. A Balatonföldvár Város Önkormányzatának komplex turisztikai fejlesztése Balatoni interaktív hajózástörténeti kiállítás és kilátó épület megvalósításával cimű projekt 475 millió forint támogatásból és közel 60 millió forint önkormányzati saját forrásból került megvalósításra. A projekt támogatási szerződésben meghatározott megvalósítási időszaka november 30-án lezárult – írták.
A projektben a hajót formázó épület kivitelezése mellett, interaktív hajózástörténeti kiállítási elemek, gyermekjátszótér, tetőteraszi kávézó, a magasparti területen sétány és korlátrendszer is jelentős részét képezi a komplex beruházásnak. Az épület a tervek szerint, 2016 tavaszán nyithatja meg kapuit a látogatók előtt – tudatta az önkormányzat.

A múzeum-kilátó a 7-es főút melletti parkolóból

Így néz ki a kilátó a Balaton, illetve a Kelta sétány felől

Az épület közelében kialakított játszótér

Mint korábban írtuk, a Balatont és a balatoni hajózást, vitorlázást bemutató interaktív kiállítás a kétszintes épület háromszáz-háromszáz négyzetméteres szintjein kap helyet. Terepasztalokkal, makettekkel, filmvetítésekkel, szimulátorokkal és egyedi ismeretterjesztő programokkal, előadássorozatokkal mutatják be a hajózást a kialakulásától napjainkig.

A másik attrakció a kiállító épületre épülő kilátótorony, aminek teljes magassága 25 méteres lesz. Így a mintegy 40 méteres magasparttal együtt közel 70 méteres magasságból lehet végignézni a Balatonon mindkét irányba, a 29 kilométerre lévő balatonakarattyai magaspartig és a 49 kilométerre lévő Keszthelyig, illetve Fenékpusztáig.

A csigalépcsős torony tetején lévő körerkély

Szép időben eddig is a Balaton egyik legszebb kilátó pontjának tartották a földvári magaspartot, a kilátóval kiegészülve biztosan különleges élményt nyújt majd.  A lenti képek a partról készültek, így pillanatnyilag a látványhoz csak hozzá lehet képzelni a plusz 70 méter segítségét.

Kilátás a Balaton szintjéről Örvényes, Aszófő és a Sajkodi-öböl felé

Ugyancsak a partról Badacsony irányába ilyen a látvány

Így nézett ki a kilátó még építés közben Tihany felől

A kilátó egyik külön vonzereje, hogy nagyon könnyen meg lehet közelíteni. Közvetlenül a városból kivezető főút mellett található a benzinkúttal átellenben. Egy nagy parkoló is van a főút mellett, ahol letehetjük a kocsit. A partról a közelmúltban felújított szerpentin lépcsőn illetve a Kelta sétányon át juthatunk fel legegyszerűbben. A kilátó koordinátái 46.84522, 17.86555

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

2 Comments on "Balatonföldvár – Kilátó – Egyre jobbak lesznek a kilátások a magaspartról"

  1. Káldos Zsolt | 2020.07.25. at 22:24 |

    A rozsdás vaslemez kerítés azóta is áll, ország-világ szégyenére. De úgy látszik, nem zavar elég embert ahhoz, hogy eltakarítsák onnan….

  2. Paraszthy Ildikó | 2016.07.03. at 16:47 |

    Engem mélységesen felháborít, hogy kiirtották a csodás fenyőligetet, ami még csak útjában sem volt az épülő kilátónak. Az a kisebb probléma, hogy a kilátó nem lett túl esztétikus (egy hatalmas betontömb), az a nagyobb probléma, hogy bárki is engedélyt adott erre a vandalizmusra, ami itt történt 🙁
    A korlátról már ne is beszéljünk, ami túl magas lett, jelenleg rozsdás, az újonnan kihelyezett padokról ezt a csodás vaslemez kerítést látni a panoráma helyett. A mögötte lévő bokrok gondozatlanok… Ha az a cél, hogy jövőre már csak a kilátóból lehessen látni a Balatont, hát jó úton haladnak…. Elszomorító 🙁 Mindez 530 millióból…

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár