Turizmus – Hévíz újra rávert Siófokra és Füredre, de sajátmagával nehezen bírja a versenyt

Turizmus – Hévíz újra rávert Siófokra és Füredre, de saját magával nehezen bírja a versenyt – 2015.10.16. 




Az idei szezonban is egyértelműen Hévíz vezeti a kereskedelmi szálláshelyek forgalma szerinti ragsort a balatoni régióban. A sorban következő Siófok és Balatonfüred igazán még megszorítani sem tudta, de ha gyógyhely gyengélkedése tovább tart, rövidesen változhat a dobogósok sorrendje.


A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a héten tette hozzáférhetővé a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmi adatait a januártól augusztusig terjedő időszakra. Az alábbiakban KSH által TOP 50-ként besorolt települések között szereplő 10 balatoni turisztikai célpont adatait összegezzük saját számításaink alapján.


A helyi adatok előtt annyit az általános helyzetről, hogy országosan 6,4 százalékkal emelkedett a turisták által eltöltött vendégéjszakák száma külön-külön a külföldi és a belföldi turisták forgalmában és együttesen is.
A hazai idegenforgalmi régiók versenyében az összes forgalom 21,6 százalékát bonyolító balatoni régió teljesített leggyengébben a “nullás” növekedéssel


A tíz kiemelten vizsgált település a régió négymillió vendégéjszakás forgalmának 69 százalékát produkálta augusztus végéig.
A régió kereskedelmi szálláshelyinek teljes külföldi forgalma 1 millió 372 ezer éjszaka volt, ami 3,4 százalékkal kevesebb a tavalyinál. Ebből a forgalomból a tíz település 79 százalékkal részesedett.
A belföldi forgalom a teljes régióban 2 millió 639 ezer éjszaka volt, 1,9 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Ebben a szektorban a tíz kiemelt település bonyolította a forgalom 64 százalékát.


A tíz település versenyében az összes vendégforgalom szerint Hévíz áll az első helyen 622 ezer vendégéjszakával, ami 8,8 marad el a tavalyi eredményétől.


 



Jelentősen csökkent a külföldi forgalom, miközben több volt a hazai vendég Hévízen


 


Az összes vendégéjszaka szerinti  második Siófok 587 ezer éjszakás teljesítményével, ami 1,4 százalékkal jobb a múlt évinél.
A harmadik helyen Balatonfüred áll 497 ezer éjszakával, amivel régiós szinten a legnagyobb, 9,8 százalékos javulást produkálta az előző évhez képest.
A negyedik helyen Zalakaros következik 318 ezer éjszakával, 3,1 százalékos növekedéssel. Az ötödik helyen álló Zamárdi 178 ezer éjszakás teljesítménye 2,1 százalékos javulást mutat.
A további sorrend Balatonszemes, Zánka, Keszthely, Tihany, Alsópáhok. Közülük Zánka és Tihany kicsit javított, Balatonszemes 4,3 százalékot, Keszthely 15,1 százalékot, Alsópáhok pedig 17,6 százalékot rontott a korábbi eredményéhez képest.


 



Hengergőzés a balatonfüredi Kerek-templom alatti pázsitos lejtőn


 


A külföldi vendégek forgalmában Hévíz, Balatonfüred, Siófok, Zamárdi, Zalakaros, Tihany, Keszthely, Balatonszemes, Alsópáhok, Zánka a sorrend. Ebben a körben a hévízi 379 ezer éjszakás forgalom 16,5 százalékkal marad el a tavalyitól, miközben a balatonfüredi 224 ezer éjszakás forgalom 13,6 százalékos javulást mutat. Siófokon 185 ezer külföldi vendégéjszakát regisztráltak, a múlt évinél egy százalékkal kevesebbet. Balatonszemesem 1,9 százalékkal nőtt a külföldi forgalom. A többi helyen visszaesés volt. Zamárdiban 1,7 százalékos, Zalakaroson 4 százalékos, Keszthelyen 5,9 százalékos volt, Alsópáhokon 23,5 százalékos, Zánkán 85,7 százalékos volt a külföldi vendégéjszakák számának csökkenése – igaz az utóbbi esteben az összes forgalom is csak alíg kétszáz volt.


A belföldi vendégek forgalmánál Siófok áll az élen. A 402 ezer éjszakás teljesítménye 2,5 százalékkal jobb a tavalyinál. A második Balatonfüred 273 ezer éjszakával és 7 százalékos javulással, a harmadik Zalakaros 252 éjszakával és 5,1 százalékos növekedéssel. Hévíz itt a negyedik helyen áll 243 ezer éjszakával, ami 6,5 százalékkal több a múlt évi első nyolc hónapos eredményénél.
A belföldi forgalomban Zánka, Balatonszemes, Zamárdi, Keszthely, Tihany és Alsópáhok a további sorrend az első tízben.


A balatoni régió forgalmáról árnyaltabb képet kapunk, ha a balatoni régióban külön számolunk a meghatározóan a vízparti üdülésre építő településekkel és a gyógyturizmussal foglalkozókkal. Az országos TOP 50-ben szereplő Hévíz, Zalakaros és a Hévízhez közvetlenül kapcsolódó Alsópáhok együttesen 5,8 százalékkal gyengébb eredményt produkált az év első 8 hónapjában, mint egy évvel korábban, mert a hazai forgalomban elért 4 százalékos javulást keményen lerontotta a külföldi forgalmuk 15,2 százalékos csökkenése.
Amennyiben a balatoni régió eredményeit a három gyógyturizmusra építő hely nélkül vizsgáljuk, az együttes forgalomban 2,1 százalékos a növekedés látunk. Külön véve a külföldieket 3,8 százalékos a javulás, miközben a hazai vendégeknél 1,4 százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma. Bár mindez jobb a régió egészére vonatkozó nulla növekedésnél, még így is messze elmarad az országos 6,4 százalékos javításnál. S ez különösen probléma amiatt, hogy az idei nyár kimondottan a vízparti üdülésnek kedvezett.


 



Az aranypati szállodasor a nyáron ideiglenesen Siófokon állomásozó óriáskerékből


Ahogy a bevezetőben is jeleztük, a fenti adatok csak a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkoznak. Mivel egyes településeken a magán, illetve egyéb szálláshelyek is nagy mennyiségű vendéget fogadnak, a teljes forgalom ettől jelentősen eltérhet. Mivel a KSH a magánszálláshelyek számait csak több éves késéssel közli, az önkormányzatoktól kérünk adatokat, hogy a régió minden jelentősebb forgalmat bonyolító településének eredményeit bemutathassuk.


Kép és szöveg Győrffy Árpád


Ide kattintva feliratkozhat heti hírlevelünkre, ha értesülni akar új cikkeinkről





Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár