Balatonföldvár – Sárkányhajó gyorsulási bajnokság amatőröknek és profiknak – 2015.06.27.
Igazi vidám hajós bulinak ígérkezik a II. Balatonföldvári Sárkányhajó Gyorsulási Bajnokság. A versenyző csapatoknak csak gályázni kell, a kormányost és a ritmust a szervezők biztosítják.
A szervezők baráti társaságok, munkahelyi közösségek, települések csapatait várják három kategóriában a látványos vizes küzdelemre. Az abszolút kezdő, haladó és profi kategóriában zajló versenyt a június 27-én 9-17 óra között rendezik meg a Bahart balatonföldvári kikötőjében.
A csapatoknak minimum 12 főből kell állni, maximum 16 fősek lehetnek. Előírás, hogy minden csapatban legalább négy női evezősnek is szerepelnie kell. A csapatok mellé kormányost, dobost, s minden egyéb felszerelést – beleértve az evezőket és a kötelezően használandó mentőmellényeket – a szervezők biztosítanak.
A verseny százméteres pályán zajlik. A bajnokság lebonyolítása során futamonként két hajó versenyez egymással. A gyorsabbik hajó tovább jut a következő fordulóba, míg a vesztes hajó a vigaszágon szerezheti meg a lehetőséget a versenyben maradásra.
Abszolút kezdő kategóriában azok a csapatok indulnak, amelyeknek tagjai Balatonföldváron ülnek először sárkányhajóba. A csapatban maximum négy profi kategóriás versenyző szerepelhet. Ebben a kategóriában nevezhetnek, illetve ebben is települések, baráti társaságok, cégek csapatai. A települések, baráti társaságok, cégek csapatai egy mezőnyben versenyeznek.
A haladó kategóriában azok indulhatnak, akik már rendelkeznek sárkányhajós tapasztalattal. Indultak már versenyeken, de rendszeres edzéseket nem tartanak, csak alkalomszerűen egy-egy versenyre állnak össze. A haladó csapatban maximum négy profi kategóriás versenyző szerepelhet. Ebben a kategóriában is nevezhetnek települések, baráti társaságok, cégek csapatai.
A profi kategóriában azok indulhatnak, akik nem csak rendelkeznek sárkányhajós tapasztalattal, hanem rendszeres résztvevői a versenyeknek, s rendszeres edzéseket tartanak. Ebben a mezőnyben is nevezhetnek települések, baráti társaságok, cégek csapatai.
A versenyben valamennyi kategóriában az első helyezett kupát és emléklapot kap. Az egyéb díjak a felajánlások függvényében, a helyszínen kerülnek kihirdetésre.
A versenyre nevezni a hivatalos honlapon (sarkanyhajo-balatonfoldvar.webnode.hu) kialakított elektronikus űrlapon lehet a “NEVEZÉS” menüpont alatt. A csapatok tagjain módosítani a verseny kezdetéig lehet, a csapattagok végleges névsorát a versenyre megérkezéskor történő jelentkezéssel egy időben kell rögzíteni. Az elektronikus nevezés elküldését követően a csapat e-mailben kap tájékoztatást a további teendőkről. A nevezési határidő június 23. 12 óra. A nevezési díj csapatonként nettó 18 ezer forint.
A versenyzők csak versenyzésre alkalmas állapotban szállhatnak hajóba! A versenybírók a nem megfelelő állapotban versenyre jelentkező csapattagokat a versenyből kizárják. A csapatoknak a futamuk indítása előtt 15 perccel kell jelentkezniük az állító helyen.
A fotók csak illusztrációk, készítette Győrffy Árpád
Ide kattintva feliratkozhat heti hírlevelünkre, ha értesülni akar új cikkeinkről