Balatoni korcsolyázás – györöki jéghelyzet 2014 szilveszterén és az enyhülés után – 2015.01.04.



Balatoni korcsolyázás – Balatongyörökön néhány enyhe nap elnyalta a jeget – 2015.01.04.


Balatongyörökön jártunk 2014. december 31-én, majd 2015. január 4-én, hogy fotókkal rögzítsük a jég állapotát, illetve az állapotának változását. A múlt év utolsó napjai rendkívüli hideggel köszöntek el, miközben az új év szinte tavaszias időjárással kezdődött. Minden külön szövegelésnél többet mond, ha megnézitek a fotókat.






 


2014. december 31.


 



A móló jobb oldalán tükörsima a jég, de még csak 4-5 centiméter vastag


 



A móló bal oldalán  a hullámok által széttört jég darabosan újra összefagyott


 



A móló mellett nagyobb darabok is feltorlódtak


 


 



Ismét jégpáncél borítja a mólót – igaz, nem olyan látványos, mint az előző télen


 



Persze most is vannak szépen díszített kövek


 



A móló előtt egy helyen nem tudott befagyni a víz az áramlások miatt


 



Érdekes gyerekkor lehet egy kiskacsának


 



A hattyúk is találtak maguknak szabad vízfelületet a strand előtt


 



Szigliget felé egy egész kacsacsapat pihen a be nem fagyott részen


 



Balatoni alkonyat tükörjéggel


 


2015. január 4-én az alábbi helyzetet találtuk


 



 



A móló jobb oldalán lévő jég elvékonyodott, és a korábbi sima felülete is leronlott


 



Néhol kisebb víztócsák is kialakultak a belapult jégen


 



A móló baloldalán lévő jég nem javult meg az olvadás hatására, csak vékonyabb lett


 



A parttól távolabb jól láthatóan hullámzik a Balaton


 



Egy teljes kép a strand előtti vízfelületről


 



A mólóról a jég jelentős része leolvadt


 


 



Csak a vége felé maradt vastagabb jégréteg


 



Elvékonyodott a köveket borító jégpáncél is


 


Persze elmentünk a Szépkilátóba is, hogy ellenőrízzük, megvannak-e még a tanúhegyek


 



Ezzel a seregélyriasztó (?) készülékkel útközben találkoztunk


 



Itt van közelebbről is – komolyabb sörök dobozaival talán hatékonyabb lenne


 



A Szlpkilátóból most is pazar volt a kilátás


 



A Szent György-hegyet külön fényképeztük le, hogy ki ne maradjon a sorból


 



Persze egy szigligeti közelit is csináltunk, ahogy mindig, ha erre járunk


 


 


Ismét emlékeztetünk a vízirendőrség december 30-án közreadott intelmeire: a legalapvetőbb szabály, hogy a szabad vizek jegére csak akkor szabad lépni, ha az kellő szilárdságú, nem olvad, illetve nem mozog. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság Víziközlekedési osztály vezetője szerint a gyakorlati tapasztalatok alapján az állóvizek jege akkor tekinthető kellő szilárdságúnak, ha vastagsága eléri, vagy meghaladja a 10 centimétert. (A vízirendőrségi sajtótájékoztatóról szóló teljes anyag itt olvasható.)


A múlt tél balatongyöröki  jégcsodáiról itt láthatók képek 


A Balatoni Bringakör bemutatása >>    A Balatoni Bringakör Bizonyítványról bővebben >>    


 
















Várjuk a friss balatoni tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk fészbukos üzenőjébe. 
Ha lájkoljátok Facebook oldalunkat –
http://www.facebook.com/balatontipp -, akkor folyamatosan friss információt kaptok a Balatontipp új híreiről, anyagairól




Balaton balatoni szabadstrandok bicikliutak balatoni bringakör bringakörút bizonyítvány borok borászatok boros kulturális sport szabadidős programok koncertek látnivalók

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár