Balatonszárszó önkormányzata és Balatonszárszó Idegenforgalmáért és Turizmusáért Közalapítvány június 4-én, pünkösd vasárnapján rendezi meg második alkalommal a Kárpát-medence, illetve a történelmi Magyarország minden halat adó vízére kiterjedő halfőző versenyt.
Központi strandon a délelőtt 11 órakor kezdődő versenyre az idén is több tucatnyi csapatot várnak, akik szabadon határozhatnak arról, milyen módon főzik meg a halakat, leves, halászlé vagy más halétel lesz-e majd belőlük.
A szakmai zsűri elnökének egy igazi szaktekintélyt, Nagy Tibort, a Mohácsi Halászcsárda mesterszakácsát kérték fel. Lesz társadalmi zsűri is, amit az egyik tavalyi versenyző, dr. Obádovics Gyula matematikus, író, Balatonszárszó díszpolgára, röviden csak, az Obádovics vezet.
A tervezett program
10:30 Regisztráció
10:45 Zenél a Mohácsi Tambura Zenekar
11:00 A Rendezvény megnyitása, a csapatok bemutatása, ünnepélyes tűzgyújtás
13:00 Az elkészült halételek bemutatása a zsűri részére
13:00 “Szárszói Halászlé” kóstoló a nagybográcsból támogatói jegy ellenében
14:00 Főzőtanoda – halas interaktív bemutató Madarász Ildikóval,
a Balaton Háziasszonyával
14:30 Ünnepélyes eredményhirdetés – díjak átadása
15:00 Slágerturmix
A versenyezni akarók június 1-ig jelentkezhetnek a nevezési díj nélküli küzdelemre. Postán a Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata 8624 Balatonszárszó, Hősök tere 1. címre, elektronikusan a szarszo.bte@gmail.com címre lehet a levelet küldeni. A rendezvénnyel kapcsolatos kérdésekre a +36 30 864-9125 és a +36 30 487-6204 telefonszámokon kaphatnak választ.
Győrffy Árpád fényképei a tavalyi versenyen készültek
Itt is feliratkozhat a heti hírlevelünkre