Vitorlás Balatonkerülés szólóban – Fa Nándorral a legkeményebb hazai versenyről

Fa Nándor azt is elmeséli, miért csak motorcsónakkal indul a versenyen

Egy hét múlva, október 07-én, szombaton 10 órakor rajtol a Balaton legkeményebb vitorlás küzdelme, a MOL 2017 Balatonkerülő Szóló Vitorlásverseny. A múlthéten lezárult nevezés szerint 19 vitorlázó méri össze tudását, kitartását, hajója képességeit a leggyorsabbnak járó vándortrófea és félmilliós fődíj elnyeréséért.

 

A versenyen egytörzsű, 8 méteres nyitott kategóriába tartozó hajók vehetnek részt. A verseny teljes távját egyedül, helyettesítés, kikötés és külső segítség nélkül kell teljesíteni.  A versenyt Fa Nándor hajótervező, -építő, óceáni szólóvitorlázó, ötszörös Földkerülő alapította 2001-ben és szervezi azóta is. Legutóbb februárban fejezte be Földkerülést a Vendée Globe versenyen, ahol a legidősebb versenyzőként a 8. helyen végzett. Az ideje 93 nap, 22 óra, 52 perc, 9 másodperc volt. Bármennyire nagyok a méretbeli különbségek, a szóló Balatonkerülést az óceáni verseny közeli rokonának tekinti. Tőle kérdeztük, hogy mik is ezek a közös vonások.

– A múltévinél egyharmaddal többen, tizenkilencen neveztek versenyre, de a tavalyi indulók közül néhányan távol maradtak. Mennyire elégedett a létszámmal?

Ez a verseny nem létszámról szól. Ha négy erős hajó megjelenik, ha a legjobb négy-hat ember indul, ez már akkor is egy nagyon izgalmas, jó verseny lehet. Tehát a verseny oldaláról nem alapvető kérdés, hogy milyen sokan vannak. Ugyanakkor mégis fontos, hogy többen jöjjenek, és megismerjék, mert szeretném belopni a magyar vitorlázók életébe azt a fajta innovációt, amit ez jelent. Hisz ez a munka a nemzetközi óceáni vitorlázás kisöccse. Mivel a verseny meglehetősen nagy áldozatot és komoly helytállást igényel, felkészületlenül, vagy nem megfelelő hajóval nem szívesen indulnak az emberek.
Nagyon örülök, hogy az idén a Majtényi Szabolcs jön, akinek a korábbi években hajó problémái voltak, vagy nemzetközi versenyeken vett részt. Ő egy olyan vitorlázó, egy olyan név, akik nekem fontos, hogy ott legyen a mezőnyben.
De lehet sorolni a neveket, hisz ott lesz a Zolnai Gyuri, a Varga Lajos, vagy a tavalyi győztes Keller Andris. Ezek csupa jó vitorlázók, mérvadó emberek, akik fontos, hogy itt lesznek. Nagyon fontos az is, hogy ezek az emberek folyamatosan innoválnak. Mindig valamit tesznek azért, hogy a hajójuk gyorsabb legyen. Ugyan nehéz összehasonlítani a különböző évek eredményeit, de mindig nagyobb teljesítményeket érnek el, ami persze időjárásfüggő.

 

A tavalyi második, Litkey Farkas nem szerepel a nevezők között

 

A tavaly 19:03:05 idővel győzelmet szerző Keller András az idén is indul

A nevezők a szeptember 29-ei állapot szerint (forrás a verseny honlapja)

 

Kormányos Hajó neve Hajó tip. Vit.szam
1 Ainslie lan Strange Brew Melges 24 HUN 392
2 Ambrózy György Krackerjack 8mOD HUN 90
3 dr. Bujáky Attila Hód Melges 24 HUN 589
d Fazekas Gábor Tantál P26V2 HUN 2626
5 Fazekas László Fazék Flaar 26 Air HUN 11
6 Juhász György Kolibri Flaar26 1
7 Keller András lnnov8 Code8 HUN 8004
e Koncz Ádám Bootytime Elliott 770 HUN 28
9 Kónya Balázs 80ne 8mOD HUN 80
10 dr. Kugler Zsolt el nino 8mOD HUN 84
11 Majoross Bea BB-8 8mOD HUN 1
12 Majthényi Szabolcs Code8 Code8 8001
13 Matlaszkovszky Miklós Márta Mária Melges 24 HUN 211
14 Nagy Albert Passion8 Code8 HUN 8006
15 Nemes Attila Bravó Boats – Hajós Iskola Code8 8005
16 Németh Zsolt Balhé 8mOD 545
17 Varga Lajos Nelson Flottalízing Flaar 2ÓRR HUN 4
18 Vörös Gábor Fahajó 8m PRO 77
19 Zolnai György Zipcode Code8 HUN 8002

 

– Nem látom az indulók között Fa Nándort.

– Fa Nándor azért nem indul, mert jelen állapot szerint még nem vágyok vitorlázni. Az elmúlt években vitorláztam olyan 130 ezer kilométert, és egyelőre nem kívánkozom hajóba. Ez anélkül nem megy. Kell hozzá a motiváció és persze tréning. Hisz nem becsülöm le annyira a versenyt, hogy odaálljak edzés nélkül.

– Miért közlekednek fordított irányba, mint a Kékszalagon. Gondolom nem azért, hogy ne nappal szembe menjenek…

– Valahogy így alakult, hogy mi a “cső” felé indítunk. Eleve ez egy hosszabb verseny a Kékszalagnál. Keszthely után ismét cső, Almádi, Almádiból le Aligára, tehát ott megyünk egy tíz kilométer pluszt, és onnan vissza Füredre. Tehát egy olyan húrok van benne, ami tisztán tíz kilométer plusz, tehát ez a verseny több mint 160 kilométer.

 

A verseny előírt útvonala – Forrás: szolovitorlazas.hu

– A várható időjárásról mit lehet tudni?

– Az óceánon már lehet tudni tíz nappal előre, hogy mi várható. de itt olyan szintű tippelés lenne, amire teljesen felesleges rárepülni. Négy nappal a verseny előtt nézem meg az előrejelzést, akkor érzem már mérvadónak, amit látok, de akkor sem száz százalék, hogy bejön.

– Lehet azt mondani, hogy ez a legkeményebb vitorlásverseny a Balatonon?

– Azért rendezem késő ősszel a versenyt, hogy nehezebb, viszontagságosabb legyen. Nyáron más a sztori, amikor jó idő. akár az éjszakában, akár a nappalban is minden barátságosabb. Én azért rendezem így, mert szeretném, hogy a vitorlázok menjenek éjszaka is. Azt is szeretném, hogy szeles, adott esetben hideg, esős időben menjenek, mert önmaguktól nem mennének ilyen időben. A vitorlázók, akik mennek, azt mondják, hogy szakmailag és emberileg is a legnehezebb és legrangosabb verseny. Nem az én véleményem, bár az enyém is ugyanez. Ez nem egy olyan verseny, amit fél nap alatt le lehet szaladni, mint a Keszthely-Kenese távot. Ez annak a duplája, itt beleszaladnak az éjszakába, és nem csak egy irányba kell menni, ahol szerencsés esetben egy jó délnyugati széllel végig lehet repülni. Itt akármilyen szél van, mindig van szembe szeles része a versenynek. Itt fontos a helyismeret, fontos a helytállás, fontos az időjárás olvasása, a hajó ismerete, és ezekből együtt kell kihozni a legjobbat. Szerencsével ezen a versenyen senki nem nyer. Itt annak az egy embernek kell mindent csinálni. Ő vállalja a felelősséget, ő húzza le és föl a vitorlát. Az éjszakában, ahol befúj a szél, és ott egy nagy genakkerrel vágtatni, ahhoz azért ismerni kell a hajót és önmagamat. És tudnom kell, hogy mit kockáztatok és mit nem. Ha bárhogy mellényúlok, az az én balhém. Vagy én veszítem el a vitorlát, vagy én hasalok meg, vagy én nyerek vele. Ilyen szempontból szakmailag, emberileg egy lényegesen nehezebb versenyről beszélünk, mint ahol legénységgel mennek. 

 

A jelenleg élő abszolút rekordot 10 óra 37 perces idővel 2015-ben Zolnai György állította be a ZipCode vitorlással – Zolnai György a tavalyi rajtnál

– A biztonságot mennyire tudják garantálni?

– Elsősorban a jelentkező önmaga felel önmagáért és a hajójáért. Nem véletlenül olyan vitorlázóknak rendezzük ezt a versenyt, akik otthon vannak a hajójukban. Tehát pontosan tudják, hogy ha bármi történik, akkor mit hogyan kell lehúzni és merre van a menekülési út. Másodsorban a versenyzők segíthetnek egymásnak, ha éppen szükséges. A legnagyobb biztonságot az biztosítja, hogy minden hajón jeladó van, így pontosan látszik a partról, ha egy hajó rossz irányba mozog. Mindig van a hajók körül egy-két motoros, aki rossz időben is tud segíteni.

– Hogyan döntik el, hogy egy vitorlázó alkalmas-e erre a versenyre?

– Vagy van a szabályoknak megfelelő hajója, vagy nincs. Vagy van a szabályoknak megfelelő papírja, vagy nincs. És akkor még mindig ott van egy egészséges önbizalom, ami vagy van, vagy nincs. Volt már a versenyeinken olyan ember, aki szakmailag nem igazán felelt meg, akire szívesebben azt mondtam volna, hogy ne indulj, ez nem a te versenyed, neked itt nincs semmi esélyed. Neki az volt a vágya, hogy végigmenjen, s amíg a szabályoknak megfelel, addig milyen alapon mondom, hogy ne induljon?! Volt, akire külön kellett figyelni, és volt, aki az utolsó hajó után négy órával érkezett. Ilyen is előfordul, de nem jellemző. Megvan a vitorlázóknak a megfelelő önkritikájuk, így nem kellek én hozzá, hogy eldöntsem.

 

Zolnai György előtt Varga Lajos volt a leggyorsabb. Varga Lajos 2014-ben 13 óra 18 perccel állította be a rekordot a Nelson Flotta Lízing nevű Flaar 26 RR hajóval

– A verseny komolysága, súlya ellenére nem igazán ismert a közvélemény előtt. Tavaly annyira csendes volt a pénteki rajt, hogy szinte csak Bujtor István szobra volt a társaságom az indulás idején a füredi mólón.

– Az idén ez biztosan másképp lesz, mert ott sorakoznak majd a versenyhajók már pénteken a móló mellett, ahol a Pista üldögél. Ott lesznek majd szombaton is az indulás előtt, hogy az érdeklődők közelről láthassák, hogyan készülnek a versenyzők az útra.

Zárásként a legfontosabb információ – a verseny rajtja: 2017. október 07., szombat 10 óra 00 perckor a balatonfüredi mólól elől.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

Az 2016-os versenyről itt írtunk

Vitorlázás – Keller András nyerte az egyszemélyes Balaton-kerülést

Vitorlázás – Nem lesz rekord, de kemény a küzdelem az egyszemélyes Balaton-kerülő versenyen

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár