Kellemes hangulatban zajlott a hétvégén a paloznakiak háromnapos szüreti, falunapi rendezvénye, ami a mulatozás mellett komolyabb ügyeknek is helyet adott.
A péntek esti nyitóprogram az idén is elsősorban magukról szólt a kimagasló munkát végzők elismeréséről és a közös ünneplésről. A megnyitón Czeglédy Ákos polgármester mellett az idei vendégtelepülés, Zánka vezetője, Filep Miklós polgármester és az állandó vendég erdélyi testvértelepülés, Korond delegációját vezető Katona Mihály polgármester is köszöntötte az egybegyűlteket.
Díszpolgári címet az idei évben nem osztott a képviselő-testület. A “Virágos Paloznak” verseny díjait Kovács Istvánné Fő utcai, dr. Pusztai Ágnes Boldog Apor Vilmos utcai házának virágosításáért, valamint Nagy Juliannának és Szántiné Váradi Zsuzsannának a Kálvária környékének önkéntes gondozásáért ítélte oda a zsűri.
Az első nap a Paloznaki Civil Egyesületet (PaCi) szervezésében zajló pörkölt partival és a Bugócsiga együttes éjszakába nyúló bulijával zárult.
Szombaton a gyerekek különvonultak a játszótérhez, ahol arcfestés, légvár, játszóház várta őket. A tavalyinál szolidabb méretű körhinta a búcsúsok sátraival együtt a faluközpontban települt ki.
A Tájház udvarán kora délelőtt indult a hagyományos gulyásfőző verseny is, amin kilenc csapat indult. Az ételeket három fős zsűri bírálta Lukács Péter gasztronómiai szakértő vezetésével. A másik két tag Filep Miklós zánkai és Katona Mihály korondi polgármester volt.
A zsűri az első díjat a “Szögedi Betyárok” csapatnak, a másodikat a “A Zánkai Nyerőknek”, a harmadikat az “A-Csapatnak” (Paloznak) ítélte.
Délután a gulyásfőző versennyel együtt hirdették ki az idei Tortaparádé eredményét, amire hat tortát neveztek (plusz eggyel lekésték a zsűrizést, ezért bánatukban azonnal meg is ették). Az első Klimkó Emese “Őszi varázs” tortája lett (Mandulás piskóta, szilvás mascarpone krém, borzselé). A következő helyre Pethő Judit 1000% Balaton – 100% Paloznak és Nagy Gabriella Feketeribizlis csoki tortáját sorolta a zsűri.
Délelőtt a főzéssel párhuzamosan megnyílt a zánkai vendégek bemutatkozó pavilonja és a színpadon műsort adott a Magyar Tenger Népdalkör. Ugyancsak délelőtt zajlott a csopaki Mandulavirág Óvoda néptánc bemutatója is paloznaki gyerekek részvételével.
Ebédet ki-ki a főzőverseny csapataitól, vagy a PaCi tagjai által főzött közös gulyásból vásárolt magának a helyi valutával. Közben elkezdtek készülődni a délutáni szüreti felvonulásra, amit az idén is segített a Sárkányos kútból bort fakasztó Bartl Csaba.
A kocsikból, traktorokból, lovasokból, kisvonatokból álló szüreti menet az idén ellátogatott Alsóörsre, és közben Lovason is megálltak rövid köszönésre.
Alsóörsön Hebling Zsolt polgármester és más alsóörsiek köszöntötték a paloznakiakat a faluközpontban. Czeglédy Ákos kisbíróként mondott köszönetet a süteményes, boros fogadtatásért, és közben néhány új hírt is elmondott. Itt lépett fel a zánkai vendégek másik művészeti csoportja, a Bokafogó Táncegyüttes is.
A szüreti menet távolléte alatt Paloznakon operett program szórakoztatta az otthon maradottakat. A felvonulás visszaérkezése után otthon is elmondta a falu elmúlt évéhez kapcsolódó híreit a kisbíró, majd a Bokafogó lépett fel. Műsorukat rövid táncházzal zárták.
A szüreti program második napja a Füred Dixieland Band koncertjével és utcabállal zárult, amihez DJ Áron adta a zenét.
Vasárnap hagyományosan az elmúlt évben született paloznaki babák köszöntésével zárult a rendezvénysorozat. A idén hat gyereknek ültettek emlékfát a szülők, nagyszülők a kálváriánál.
Kép és szöveg Győrffy Árpád
Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!