A karácsony utáni napokban elhunyt a balatoni hajózás és turizmus egyik korszakos jelentőségű alakja, dr. Kopár István, a MAHART Balatoni Hajózási Kft. egykori igazgatója. Bár álmai jelentős részét nem valósíthatta meg, mégis gazdag örökséget hagyott ránk.
Dr. Kopár István már nyugdíjasként, közel a hetvenhez, az egyik legnehezebb időszakban, a rendszerváltás idején vette át másodszorra is a balatoni hajózás irányítását. Akkor, amikor a korábban egy szezonban öt millió utast is szállító cég forgalma töredékére csökkent a “szocialista tábor” országaiból érkező vendégek eltűnése, a hazai szociális üdülés leépülése és sokak elszegényedése miatt. Irányításával sikerült stabilizálni a társaság működését és megóvni a kedvezőbb időszakokra.
Dr. Kopár Istvánt újságíróként keményen harcoló, de kompromisszumokra is kész emberként ismertem meg, aki mindig az egyenes úton próbált járni. Egy húsz évvel ezelőtt, a második nyugdíjazása idején készült interjúval szeretném felidézni alakját, tetteit, elképzeléseit, álmait az emlékezéshez.
A kapitány búcsúja – 1996
Az év végén hivatalosan is lejár a megbízatása a Balaton-part egyik legdinamikusabb vezetőjének, dr. Kopár Istvánnak. A MAHART Balatoni Hajózási Kft. búcsúzó igazgatója a hatévi folyamatos munka után kivett szabadság alatt is azon gondolkodik, hogyan folytassa a munkát.
Az egykori almádi órásmester fia először a családi szakmát tanulta meg, majd közgazdászként doktorált. Mivel a 40-es évek második felében szerzett diplomáját sokáig nem ismerték el, az egyetem után vitorlás-oktatóként kezdett dolgozni Fűzfőn. Innen a egyesület felcsábította a fővárosba, hogy hét közben is oktathassa a fiatalokat. A tanítás mellett műszerészként dolgozott a MAHART-nál.
Különböző beosztások után 1969-74 között volt először a balatoni hajózás vezetője. Innen a MAHART közgazdasági vezérigazgató-helyettesi széke következett, majd a cég nyugat-európai képviseletét irányította Bécsben. 1982-ben visszatért, a csepeli kikötő kereskedelmi vezetőjeként dolgozott nyugdíjba vonulásáig. De nem bírta a pihenést, szakértőként vegyesvállalatokat szervezett és belső ellenőrként dolgozott.
A balatoni hajózás élére 1990 végén került vissza. A cég dolgozói hívták, mert olyan hírek jártak, hogy leépítik a vállalatot. Két cikluson át vezette újra a céget. Hivatalosan az év végén jár le a megbízatása.
– Működésem legfontosabb eredményének azt tekintem, hogy a balatoni hajózás egyben érte meg fennállásának 150. évfordulóját. Annak ellenére, hogy közben teljesen átalakult, visszaesett az idegenforgalom és a gazdaságot recesszió jellemzi. Meg van a teljes hajópark, működnek a kikötők, jó részt megőriztük a munkahelyeket, és minden évben jelentős összeget fordítottunk fejlesztésre, hogy a versenyt állni tudjuk. Az 1990-es 250 millióról az idén 600 millió fölé nőtt az árbevételünk. Pedig évente átlagban mintegy 10-15 százalékkal csökkentek a naturális mutatóink – a szállított személyek, gépjárművek száma – és a vendégkör összetétele sem jó irányban változott.
– Mit nem tudott elvégezni a terveiből?
– Sajnos sem az Antal-kormány idején, sem most nem tudtuk visszaszerezni az aligai kikötőt, amelyet 1948-ban a Balatoni Hajózási Rt. épített, de 1971-ben az MSZMP-nek kellett átadnunk. Pedig szerintem nem lehetne megengedni, hogy a Balatonon legyen egy olyan 30 kilométeres szakasz, ahol nincsen menetrendszerű hajózás. A másik ilyen kudarc a Marina-lánc, a vitorláskikötő építési program sikertelensége. Ugyancsak ebbe a körbe tartozik, hogy nem indulhatott meg a Révfülöp-balatonboglári komp a révfülöpi önkormányzat elzárkózása miatt. Pontosabban Fülöpöt kellene mondani, hisz a rév név nem illeti meg a falut, mert jogcím nélkül használják. Végül a kudarcok közé sorolom azt is, hogy csak három zárt vízibusznál volt lehetőségünk a nyitott sétafedélzet kialakítására.
Hat évvel a beszélgetésünk után végül mégis megnyitották a Club Aliga kikötőjét a menetrendszerű hajózás előtt – a 2002 ünnepségen dr. Kopár István is ott volt
– Mit csinál ezután?
– A siófoki Széchenyi Általános Iskola tanulóit oktatom vitorlázásra, hogy ne csak a pesti gyerekek értsenek ehhez a balatoni sporthoz. De leginkább a Balatoni Gazdaság megalakításán szeretnék dolgozni.
Évtizedek alatt egyértelművé vált előttem, hogy még azok a pénzek sem kerülnek a Balatonra, amelyeket konkrétan ide szánnak. Huszonöt éve érlelődik bennem az az elképzelésem, hogy ezen a helyzeten csak egy mindent átfogó balatoni gazdasági társaság felállításával lehet segíteni. Az elképzelésemet többek között a volt pénzügyminiszter, Bokros Lajos is támogatta. Abból indultam ki, hogy a balatoni régió egy hatalmas vagyon, az ország egyik legfontosabb értéke, amelynek működtetéséhez, megőrzéséhez nekünk kell megteremteni a forrásokat, és nekünk kell meghatározni azt is, mit akarunk csinálni. Ez a forrás megteremtődik minden évben, de vagy azonnal eltűnik, vagy szétfolyik, mielőtt visszajutna.
– Több mint harminc szervezet, még több hivatal és tisztségviselő dolgozik a Balatonért. Nem elég ennyi?
– Nagyon tisztelek mindenkit, aki a Balatonért akar tenni, de úgy látom, hogy az elmúlt években inkább csak passzíroztuk a szöveget, érdemi haladást nem tudtunk elérni. Nagyon becsülöm a kormánybiztost is, aki többször elmondta, hogy milyen sok milliárdot költenek egy évben a Balatonra. De arra már ő sem tud választ adni, hogy pontosan hol vannak ezek a pénzek. A tárcák tőle és településektől függetlenül döntik el, hogy mire fordítsák a központi forrásokat.
– Jobb lenne, ha a kormánybiztos egy személyben döntene?
– Egy normál vállalatot sem vezethet egy személy, nemhogy egy ilyen régiót. Kell egy jogi személyiséggel rendelkező társaság, ami vezetőivel együtt közvetlenül elszámoltatható, felelősségre vonható. Ezt az ügyet csak társadalmi úton, felelőtlenül nem lehet csinálni. Ha egy vezető rosszul dolgozik, akkor azt a közgyűlésnek, az igazgató tanácsnak le kell váltani.
– Mivel foglalkozna ez a társaság?
– Gyakorlatilag mindennel. Az infrastruktúra fejlesztésével éppen úgy mint az idegenforgalom irányításával, a nádirtással, a hajózással, a halászattal vagy éppen az idegen nyelv oktatás megszervezésével. Ez egy olyan vállalat lenne, ami nem nyerészkedne a Balatonon, hanem visszafordítaná a bevételeit.
– Miből lenne az induló pénz?
– A szobakiadóknak éppen úgy benne lenne a pénze, mint az nagy utazási irodáknak vagy a szállodáknak. Amit eddig az államnak befizettek, vagy nem fizettek azt gyakorlatilag tőkerészként beadnák ebbe a társaságba. Kincsesbányát csinálhatnánk ebből a régióból, ha itt mindenki egyet akarna. De ne várjuk, hogy magától a szánka repül a sült galamb.
Dr. Kopár Istvánt a magyar hajózásért kifejtett tevékenységéért a balatoni hajózás megindulásának 150. évfordulóján a köztársasági elnök a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntette ki.
– Nem számítottam rá, hisz nem ezért dolgoztam. A munkatársaimnak azt mondtam, hogy én mindig csak kitaláltam a dolgokat, de ti segítettek megcsinálni. Azt hiszem, ez a dolga a vezetőnek.
Dr. Kopár István néhány héttel ezelőtt múlt 71 éves. Eddigi aktivitása alapján úgy tűnik, hogy lesz még ok újabb kitüntetésre is.
(gyá – 1996. október 16.)
Utóirat 2017-ből: A 20 évvel ezelőtti utolsó mondatom a jelek szerint túlságosan optimistára sikerült. Bár Kopár István aktivitása szinte a 92. évében bekövetkezett haláláig megmaradt, a későbbi világ még annyira sem adott lehetőséget álmai megvalósításához, mint a korábbi. De hát ezt talán mondanom sem kell, hisz benne élünk.
Így látta dr. Kopár István Amerikában élő fia, Kopár István, az első magyar szóló földkerülő vitorlázó is, aki többek között ezt írta a Facebook oldalán édesapjáról: “…nyugdíjasként is megszállottként küzdött a Balatonért, a megmaradt Magyar Tengerért. Jól tudta, hogy a Balaton jövője a Sió egész éves hajózhatóságán alapszik, hiszen a folyamatosan feltöltődő tó állandó kotrásának a termékét csak vízi úton lehet gazdaságosan elszállítani. Létrehozta a Sió-menti Önkormányzatok Szövetségét, elkészítette a szükséges 4 zsilip megépítésének tanulmányi számításait, terveit, és 90 éves koráig Don Quijote- ként ostromolta az illetékes hatóságok, minisztériumok bevehetetlen bástyáit. Nagy példaképéhez, Széchenyi Istvánhoz hasonlóan szinte beleőrült a magyar valóságba, mígnem sorsa egy november eleji agyi infarktussal megpecsételődött.”
Kapitány! Nyugodjon békében!
Győrffy Árpád
Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre
